A Fővám tér és a Központi Vásárcsarnok

A Fővám teret 1817-ben még Salzplatz-nak hívták, 1850-ben lett a neve Sóház tér, majd 1866-ban a Só tér elnevezést kapta az itt található sóhivatalról, illetőleg sóraktárról. 1897 októberében a Fővám térig hosszabbították meg a kiskörúti villamost, amely addig csak a Kálvin tér és a Deák tér között járt, s ezzel a Fővám tér is bekerült a városközpont vérkeringésébe.

Feszl Frigyes festményén még a Vásárcsarnok elkészülte előtti állapot látható.

A tér egyik nevezetessége az Ybl Miklós tervei alapján 1871-74 között megépült Fővámház. Van azonban a téren egy másik, a festők figyelmét és érdeklődését szinte minden időszakban felkeltő épület: az 1897-ben megnyílt Központi Vásárcsarnok.

A főváros törvényhatósági bizottsága 1892 augusztusában írta ki a tervpályázatot a Központi Vásárcsarnok megépítésére, amelyre kilenc pályamű érkezett. A három első helyezett közül végül, külön szavazáson, Pecz Samu műegyetemi tanár kapott megbízást tervének kivitelezésére. 1894-ben indult meg az építkezés, amelynek átadását a millenniumi ünnepségekre tervezték.

A megnyitás körül azonban akadt némi bonyodalom. A tervezett megnyitó előtt tíz nappal tűz keletkezett a csarnokban, szinte az egész épület megrongálódott. Talán szándékos gyújtogatás, talán egy hanyag munkás figyelmetlensége okozhatta, mindenesetre a tűz okára soha nem derült fény. Végül a vásárlóközönség előtt csupán 1897 februárjában nyílt meg a helyreállított Központi Vásárcsarnok. Az év májusában nagy esemény szemtanúi lehettek az árusok: maga I. Ferenc József tett látogatást az új épületben. Látva a gyönyörű, Zsolnay-majolikás csarnokot, a király elégedetten, dicsérő szavakkal távozott.

A Központi Vásárcsarnok árusításának rendjére már 1896-ban szabályzatot hoztak. A bérleti díjak igen különbözők voltak. Legtöbbet, valószínűleg a hűtőrekeszek miatt, a halárusoknak kellett fizetniük, legkevesebbet a tejtermék-, kenyér-, a gyümölcs- és zöldségárusoknak. Ha a bérlő nem fizette ki időben a bérleti díjat, áruját lefoglalhatták. A csarnok nyáron, hétköznaponként hajnali 5 órától délig, majd délután 4 és 7 óra között volt nyitva, télen ennél rövidebb ideig. Az áruk csak éjjel érkezhettek a Duna-partra.

Az árusítás rendjének kialakításakor számos higiéniai szabályt vezettek be. Ma már érdekességként hat, hogy baromfit nem lehetett az épületben szabadon elengedni. Csak 5 kilogrammnál kisebb súlyú húst, zsákban csomagolva és egészségügyi bizonylattal igazolva lehetett a csarnokba küldeni.

A csarnokba a Sóház utcánál vezették be a vasutat, amely 10% kedvezményt adott az ide szállított áruknak. A Vámház téri csarnok szinte egész Budapestet ellátta portékával. Külföldre, Bécsbe, Párizsba, Drezdába is küldtek innen árukat.

A Központi Vásárcsarnok egészen az 1930-as évekig Budapest központi élelmiszercsarnoka és nagybani piaca volt. A második világháborúban súlyosan megrongálódott épületet az 1950-es években állították helyre. A kilencvenes évek elejére azonban ismét életveszélyessé vált, ezért bezárták. A rekonstrukció 1994-ig tartott, és ma szinte eredeti pompájában ragyog Budapest egyik legszebb épülete, az I. számú Vásárcsarnok.

Gönczi Ambrus, Várnai Vera, Winkelmayer Zoltán: Festői Ferencváros. Ráday Könyvesház, 2006. A könyv megvásárolható a Ráday Könyvesházban (1092 Budapest, Ráday utca 27. Tel.: 219-5255, vagy 219 5256). Ha emailben szeretné megrendelni, kattintson ide.

Nincsenek hasonló írások.