A gazdasági fejlődés gyökerei

A gazdasági fejlődés gyökerei. Válogatás Daron Acemoglu munkáiból. Ráday Könyvesház , Rajk László Szakkollégium, 2007
linija

A Rajk László Szakkollégium minden évben Neumann János-díjjal tüntet ki egy olyan tudóst, aki egyrészt komoly eredményeket tudhat magáénak az egzakt társadalomtudományok terén, másfelől jelentős hatása van a kollégisták gondolkodására.

acemoglu_boritoA díj azért is fontos, mert lehetőséget arra, hogy a szakkollégium hatással legyen a magyarországi társadalomtudományi gondolkodásra. Ezt a célt szolgálja ez a kötet is, melyet jelenlegi és volt kollégisták fordítottak, lektoráltak és szerkesztettek. A tanulmánykötet Daron Acemoglu, a 2007-es Neumann-díjas írásaiból lett összeállítva azzal a céllal, hogy népszerűsítsék a díjazott gondolatait magyar nyelven.

Daron Acemoglu közgazdászkutató, jelenleg az MIT professzora. Törökországban született örmény családban, majd felsőfokú tanulmányait Angliában végezte el. Yorkban kezdett el közgazdaságtant tanulni, és az LSE-n doktorált. 2005-ben elnyerte a John Bates Clark Medalt, a legtehetségesebb 40 év alatti közgazdászoknak járó díjat, mely a Nobel-díj utáni az egyik legrangosabb elismerés a szakmában.

Legfontosabb kutatási területei közé a következők tartoznak: politikai gazdaságtan, fejlődésgazdaságtan, technológia, munkagazdaságtan, emberi tőke.

Szerteágazó munkásságából két dolog ragadta meg a kollégistákat. Egyfelől a multidiszciplináris Rajk kollégiumban nagy érdeklődést váltott ki a fejlődésgazdaságtan témaköre. Ezen belül is, az az elemzési keret tűnt izgalmasnak, amely ötvözi a politikai gazdaságtant, az intézményi közgazdaságtant és a makroökonómiát. Másfelől nagy tisztelete volt azon ökonometria iránt érdeklődő kollégisták között, akik Acemoglu empirikus eredményei kapcsán kerültek kapcsolatba a kutatóval. Így tehát a könyv összeállításakor az a koncepció bontakozott ki, hogy a cikkeket a fejlődés témája köré fűzzék fel, annak minél szélesebb spektrumát felvonultatva.

A gazdasági fejlődés gyökerei. Válogatás Daron Acemoglu munkáiból. Ráday Könyvesház, Rajk László Szakkollégium, 2007. A könyv megvásárolható a Ráday Könyvesházban (1092 Budapest, Ráday utca 27. Tel.: 219-5255, vagy 219 5256). Ha emailben szeretné megrendelni, kattintson ide.

Nincsenek hasonló írások.

Van véleménye? Ossza meg velünk!

Hozzászólni regisztráció nélkül is lehet, ha azonban szeretné nicknevét regisztrálni, akkor kattintson ide: .


(kötelező)
(kötelező)
Hozzászólás szövege: