A Szabadság híd

A Duna Vámház téri szakaszán már 1849-ben állt egy pontonhíd, ám ez a megoldás csak pár hónapig biztosította a két part közötti kapcsolatot. 1868-ban a környékbeli lakók több mint ezer aláírást gyűjtöttek össze annak érdekében, hogy a város vezetése itt építtesse fel a második állandó fővárosi Duna-hidat.

Istokovits Kálmán: Ferenc József híd

Az országgyűlés azonban csak 1893-ban döntötte el véglegesen, hogy teljesíti a lakosság óhaját, mégpedig mindjárt duplán jutalmazva türelmüket. A Fővám téri és az Erzsébet híd építésére a kereskedelmi miniszter 1893. július 26-án közös nemzetközi pályázatot írt ki, amelyre 71 pályamű érkezett, ebből 21 az előbbire. A pályázók között a legkiválóbb magyar építészek mellett neves amerikai, angol, francia, olasz, orosz és osztrák tervezők is képviseltették magukat.

A pályázatot és a vele járó 30 000 korona jutalmat Julius Kübler, az esslingeni gépgyár főmérnöke nyerte el. A bíráló bizottság mindazonáltal a benyújtott pályaművek egyikét sem találta módosítások nélkül kivitelezhetőnek, ezért a második díjas Feketeházy János anyagának felhasználásával újabb terv elkészítésével bízta meg a külön erre a célra létrehozott hídépítési osztályt. A végleges változat jóváhagyása után az építkezést 1894. szeptember 1-jén kezdték meg, a hidat pedig 1896. október 4-én adták át.

A legenda szerint az utolsó szegecset maga Ferenc József ütötte be egy 45 tonnás kalapáccsal. A pesti oldalon felállított sátorban megnyomott egy gombot, aminek hatására a rettenetes szerszám hivatalosan is pontot tett a nagyszabású vállalkozás végére. Az ezüstszegecs sokáig dacolt az idővel, túlélte a híd 1945-ös felrobbantását is, ám 1956-ban nyoma veszett. Mára csupán a pótszegecs pótszegecse maradt meg, mivel az első pótlás is hasonló sorsra jutott, mint az eredeti. A szegecs holléte azóta biztonsági okokból nem publikus.

Budapest legrövidebb hídjánál az úgynevezett Gerber-tartó, a kéttámaszú befüggesztett tartóelemek alkalmazása a maga korában forradalmian új, bravúros megoldásnak számított. Ennek volt köszönhető az, hogy a híd ideiglenes helyreállítása viszonylag gyorsan megvalósulhatott. 1945. március 15-én már használhatóvá vált, igaz, hogy a következő évi jégzajlás elvitte a helyreállított hídrészt. A végleges újjáépítést Haviár Győző és Sávoly Pál tervei alapján a MÁVAG végezte; a hidat 1946. augusztus 20-án adták át újra, már Szabadság néven.

A hidat ábrázoló festmények érdekessége, hogy mindegyik nagyjából ugyanakkor, az 1930-40-es évek táján keletkezett. A művészek közül kétségkívül Istokovits Kálmán (1898-1990) tette a legtöbbet a kép megszületése érdekében, aki egy ködös napon fáradságot nem kímélve mászott fel a Gellért-hegy délkeleti bércére, hogy onnan vesse papírra az elé táruló látványt. Légiesen könnyed akvarelljén a ködbe vesző ferencvárosi rakpart épülettömbjét épphogy csak sejteti, az előtérben lévő rész anyagszerűségét viszont határozott ecsetvonásokkal jelöli. Istokovits egyik kedvenc témája a Duna, a folyót átszelő hidak, a rakpart megörökítése volt. Ezek hangulatát szinte minden napszakban és különféle fényviszonyok között is bravúros technikával tudta ábrázolni.

Gönczi Ambrus, Várnai Vera, Winkelmayer Zoltán: Festői Ferencváros. Ráday Könyvesház, 2006. A könyv megvásárolható a Ráday Könyvesházban (1092 Budapest, Ráday utca 27. Tel.: 219-5255, vagy 219 5256). Ha emailben szeretné megrendelni, kattintson ide.

Nincsenek hasonló írások.