…

Szeretnénk, ha az idelátogató családok kritikus, műértő, gondolkodó, galéria és kiállítás látogató emberekké válnának, vagy csak egyszerűen jól éreznék magukat alkotás közben. “

Az Ünnepi Könyvhét keretében, június 6-án, szombaton, 10 és 13 óra között a  “Nyomatok”-kal fogunk foglalkozni.

• krumplinyomda
• linómetszés
• száraznyomat

Az évadzáró műhely június 13-án, szombaton, 10 és 13 óra között lesz. Témája a “A csend”. A Vakok és Siketek Egyesületének előadásához, kiállításához kapcsolódva az alábbi tevékenységekre számíthatnak az érdeklődők:

• játék mutogatással
• bekötött szemmel tárgyfelismerés
• agyagozás

Alkotóműhely gyerekeknek, családoknak, korhatár nélkül. Június 6-án, 10-től 13 óráig a Ráday Képesházban (Ráday utca. 25.)

Sok tükröződést, magas házakat, autókat, hatalmas tömeget, emberi arcokat, városrészleteket láthatunk, sajátos dimenziókban. A fényképek kétdimenziós síkja áttűnik, átszűrődik különböző anyagok, installációk, ecsetnyomok és multimédiás eszközök szitáin.

A kiállítást megnyitja Szabó László művészettörténész.

Közreműködik Demeter György (ének) és Zubornyák Barbara (ének).

Diavetítés: Pálfi Viktor.

A megnyitó ideje alatt Manhattan koktélt szolgálnak fel.

A kiállítás megtekinthető 2 hétig.

Ráday Képesház, Ráday utca 27. Nyitvatartás: hétfő-péntek 14.00-18.00

Nádler Róbert: A Kálvin tér

Bár nem volt konkrétan megadva, hogy a bíráló bizottság milyen helyszíneket látna szívesen, azt azért lehetett tudni előre, hogy milyen képpel érdemes egyáltalán elindulni: elsősorban olyan műveket vártak az alkotóktól, amelyek épületeket és utcákat ábrázoltak. Ligeti Antal, aki az egyik legnevesebb művész volt az indulók között, és aki két pályaművével valósággal keretbe foglalta a fővárost, hiszen északról és délről is készített vázlatokat – talán szándékosan – eleve kizárta magát a díjazottak közül, a bizottság ennek ellenére mégis megfestésre javasolta az egyik képét.

A Kálvin teret négy művész érezte megörökítésre méltónak, és ez kettőjük számára komoly sikert eredményezett. Nagy meglepetésre az a Nádler Róbert nyerte meg a fődíjat, aki épphogy csak elindult művészi pályáján, Molnár József pedig harmadik lett.

Az, hogy többen is a Kálvin teret választották képük témájának, nem volt véletlen. 1874-ben Ybl Miklós tervei alapján itt készült el az Első Pesti Hazai Takarékpénztár négyemeletes épülete. 1883 októberében avatták fel az előtte álló Danubius-kutat, és állt már az Üllői út 2-4. szám alatt a későbbi Magyar-Hollandi Biztosító Rt. székháza is. A háromemeletes lakóházat Németh Samu építtette Bergh Károly tervei alapján az 1860-70-es évek fordulóján, és 1911 és 1946 között volt a biztosítótársaság székháza. Az épület udvarának beépítése nyomán itt nyitották meg a 30-as évek végén Budapest egyik legszebb moziját, amely kisebb megszakításokkal a mai napig üzemel, jelenleg Vörösmarty néven.

A Kálvin térnek az Üllői út és a Ráday utca által határolt részén 1913-ban Hüttl Dezső tervei szerint épült az egykori Gazdák Biztosító Szövetkezetének székháza. A ház elődjét, egy kétemeletes lakóházat Ybl Miklós tervezte 1862-ben, lebontására félszáz évvel később, 1912-ben került sor.

A Kecskeméti utca és a Múzeum körút sarkán 1863-ban épült Ybl harmadik jelentős műve a téren, a Geist-ház. Földszintjén működött az 1870-es évektől a híres Bátho­ry-féle kávéház, amelynek utolsó tulajdonosa Bajor Gizi édesapja, Beyer Marcell volt. A tér rendezése és további parkosítása az 1880-as évek második felében fejeződött be, úgyhogy igazán harmonikus képet nyújtott a látképpályázat idején. Ez az állapot, ha eltekintünk az egyre áttekinthetetlenebb sínhálózat kialakításától, egészen Budapest 1944-45-ös ostromáig megmaradt.

Nádler győzelme a körülményeket ismerve azonban mégsem volt annyira meglepő; mintha csak neki írták volna ki a pályázatot. Tekintettel építész múltjára (Münchenben és Bécsben végzett építészeti tanulmányokat) igazán nem okozott neki komoly gondot épületek megörökítése – más építészek megbízásából is gyakran festett látványterveket -, és ha még azt is számításba vesszük, hogy nagy erőssége az akvarell volt, egyáltalán nem lehet csodálkozni sikerén.

Gönczi Ambrus, Várnai Vera, Winkelmayer Zoltán: Festői Ferencváros. Ráday Könyvesház, 2006. A könyv megvásárolható a Ráday Könyvesházban (1092 Budapest, Ráday utca 27. Tel.: 219-5255, vagy 219 5256). Ha emailben szeretné megrendelni, kattintson ide.

Karinthy Márton színházi rendező, író (részlet) 90x90 cm, olaj, vászon, 2007

Először valami lehetetlenül kifacsart pózt vettem fel, gondoltam, megtréfálom a festőnőt, hadd tanulja meg ő is, ha már engem választott, mi a magyarok istene. Erre mi történt? Úgy beleszeretett abba a kifacsart pózba, mondván a kezek, ugye, meg a póz töltete, meg miegymás, hogy minimo calculo tíz ülésen át ebbe kényszerültem.  Tán ezért lett a kép címe:

Zsuzsa bosszúja.

Aztán azok a szövegek az ülés közben. Annyira azért nem volt durva, mint azé a bizonyos kávéházi ürgéé, aki olyasmiket mondott: Az ön karakterében van valami pápuajelleg, amilyent Van Gogh talált a cserkesz nőkben. Na, ezt azért nem. Épp csak az egész löttyös életünket meséltük el egymásnak. Mert időnk, az volt rá, ugye.

Nem használt ő ilyen szavakat sem, amikor a homlokomat mintázta.

…Gauguin ezeket idiótafejeknek nevezi, a „le Trottisme” című munkájában… Van valami szelíd bárgyúság a karakterben… Valami szétfolyó és tisztátalan… Pfuj… Na, ezt azért nem.

No de mégis és mindazonáltal, azt azért mégis kikérem magamnak, hogy csak így ismeretlenül, és ilyen határozottsággal és ilyen kitartóan: lefessék az embert!

Fliesz Rezső grafikája

A háttérben, a Ferenc József híd felől, éppen a térre ér egy omnibusz; szemből felénk halad egy lóvasút; a Ráday utca elején, a magkereskedés előtt pedig egy fiáker parkol. Az omnibusz-közlekedés 1832 nyarán indult meg a fővárosban. Ezek a lóvontatású társaskocsik voltak a szó szoros értelmében vett első tömegközlekedési eszközök, mivel egyszerre szélesebb rétegek számára tették lehetővé az utazást.

A Nyugati pályaudvar, a Városliget és az Orczy kert felé közlekedő társaskocsik állomáshelye a Két Pisztoly vendéglő előtt volt. A Kálvin térről omnibusszal el lehetett jutni ezen kívül a budai Császár fürdőbe, Kőbányára, valamint Kispestre is.

Az omnibuszok mellett konflisok és fiákerek szállították az utasokat. Ezek voltak a mai taxik elődei; az előbbiek egyfogatú, az utóbbiak pedig kétfogatú bérkocsik voltak; ugyanannak a fiákeresnek volt nyári, nyitott, és téli, zárt kocsija is.

Az első lóvasút, amely a Kálvin térről a Kiskörúton és a Váci úton át Újpestig közlekedett, 1866. augusztus 1-jén indult meg, egy vágányon, kitérőkkel; kettős vágányú pálya 1870-től épült a fővárosban. Az egykocsis járművek személyszállításra, a kétkocsis szerelvényeket teherszállításra használták. Az első és a másodosztály a kocsin belül, míg a harmadik a nyitott tetőn volt berendezve. 1869. január 30-án indult meg a Kálvin tér és a Józsefvárosi pályaudvar közötti járat, a Lónyay utcai egyvágányú leágazást pedig, amely a Soroksári úton át a Gubacsi határcsárdáig (Közvágóhídig) közlekedett, 1876. június 17-én adták át a forgalomnak. A járatok reggel 5, illetve 6 órától este 9-10 óráig általában tizenöt percenként közlekedtek, a viteldíjat távolság szerint állapították meg. A budapesti lóvasút Európában a nyolcadik volt.

A lóvasút vonalainak villamosítása az 1890-es évek közepén kezdődött; ennek következtében át kellett térni a normál (1435 mm-es) nyomtávra. Az első ilyen villamosvasút 1889-ben indult a Kálvin térről a Baross utcán a Józsefvárosi pályaudvarig. Ez azonban nem a korábbi lóvasút átalakításával jött létre, hanem teljesen új fejlesztés volt; a lóvasút pályája 5-6 évig még ott húzódott a villamosé mellett.

Az 1900-as években a Kálvin tér már jelentős közlekedési csomóponttá vált, lassan inkább pályaudvarra, mint belvárosi térre emlékeztetett. Nem véletlenül nevezték sokáig a pesti zsargonban Sín-térnek: itt haladt át a Fővámház és a Nyugati pályaudvar közötti járat, és innen indult a Kerepesi úti (végállomás: a Cinkotai HÉV-végállomás), az Üllői úti (végállomás: Nagyvárad tér), az Orczy úti (végállomás: Kőbányai út), valamint a Lónyay utcai vonal (végállomás: Boráros tér). Jól illusztrálja ezt az állapotot egy 1905-ös karikatúra, amely a Borsszem Jankóban jelent meg: a szegény lovas rendőr, miközben áthalad a téren, semmi másra nem tud figyelni, csak arra, hogy el ne gázolják.

Gönczi Ambrus, Várnai Vera, Winkelmayer Zoltán: Festői Ferencváros. Ráday Könyvesház, 2006. A könyv megvásárolható a Ráday Könyvesházban (1092 Budapest, Ráday utca 27. Tel.: 219-5255, vagy 219 5256). Ha emailben szeretné megrendelni, kattintson ide.

Fenákal Judit író, újságíró (részlet) 75x108 cm, olaj, vászon, 2007

„1936-ban egy család reménysége. Fehér fodros, nyivákoló újszülött, apu azt írja ­­anyunak a kórházba: én vagyok a legboldogabb apa és legboldogabb férj. Minden oldalról véd a család embermagas kerítése. A mi Juditkánk Pesten is, Endrődön is. Enyém a legjobb falat, a legpuhább gyerekágy, a leggyöngédebb gondoskodás. A bárányhimlőmet Weisz doktor bácsi, a lúdtalpamat pesti ortopédus gyógyítja, visszatérő hőemelkedéseimmel a gyulai kórház főorvosához visznek. A piacra saját kis kosarammal, a kútra saját kis kantámmal járok. Imádkozni tanítanak meg verset mondani, meg énekelni. Könnyen tanulom mind a hármat. Mert csodagyerek vagyok. Különleges. Mindenben a legjobb. Egészen az iskoláig”

„2oo7-ben egy néni Zuglóból. Nejlon szatyorral. A szatyorban csirkelábbal. A fejében elfelejtett nevekkel és számokkal. A néni csak vigyázzon ebben a melegben, nehogy kiszáradjon. Sokat kell inni, tetszik tudni? És nem kell annyit nyüzsögni az autóbuszon. Legjobb a néninek behúzódni a lakásba, magára csukni az ajtót, nem zavarni az orvosokat mindenféle magas vérnyomásokkal meg anginás rohamokkal. A nyanya csak hallgasson, mit tud maga ahhoz, hogy mi van a világban?”

Ebben a véghez közeledő állapotban azonban mást is megtudtam magamról. Ta­lál­koztam Naszódi Zsuzsával, és ismétlődő szeánszainkon az ő keze nyomán fokozatosan kiderült, hogy ez a kép is én vagyok. Ez az egyszerre szigorú és szomorú, göcsörtös kezű, suta vállú öregasszony a képen. Így aztán egyszerre látom magam kívülről és belülről.  A festő szemével és a sajátommal. Különös érzés.

…

Április 15. (szerda)

• 16.00 – 16.15 – Az Afrika Tanulmányok magazin 2009. évi első számának bemutatása
• 16.15 – 17.45 – „Vallások Afrikában, afrikai hiedelmek“. Meghívott előadók: Búr Gábor (az Afrika Tanulmányok magazin főszerkesztője), Tarrósy István (az Afrika Tanulmányok magazin alapító-szerkesztője, felelős kiadója), Mihálffy Balázs (publicista, a Magyar Iszlám Közösség alapítója), Wilhelm Zoltán (földrajztudós, India kutató) / Helyszín: Ráday Képesház (Ráday utca 25.)
• 17.45 – 19.00 - Filmvetítések /  Bernadett Arowolo grafikus művész kiállítása /  Nigériai ékszerkiállítás / Helyszín: Ráday Képesház (Ráday utca 25)
• 19.00 – Dzsembori: Afrikai dobosokkal / Kelet-afrikai teakóstolás (Afrika Tanulmányok folyóirat szerkesztőségével közös program.)

Április 16. (csütörtök)

• 16.00 – Nyelvrács - Paul Celan verseskötetének bemutatója / Helyszín: Ráday Könyvesház pincéje (Ráday utca 27.)
• 18.00 – Lengyel András: Mennyei Könyvtár – Felhő antológia. Kiállítás és könyvbemutató / Helyszín: Ráday Képesház (Ráday utca 25.)
• 18.00 – HATÁR/ÁTLÉPŐK. A József Attila Kör új kötetének bemutatója. Két fiatal, német drámaírónő mutatkozik be egy kötetben, Margareth Obexer és Ulrike Syha. A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Schein Gábor. Ulrike Syha China Shipping című drámájának részletei, közreműködnek a Stúdió „K” színészei. / Helyszín: Studio „K” Színház (Ráday utca 32.)
• 20.00 – Macedón filmest 1.: FELFORDULVA (2007 ) Rendező: Igor Ivanov Izy / Helyszín: Ráday Könyvesház pincéje (Ráday utca 27.)

Április 17. (péntek)

• 17.00 – Irodalom Újvidékről - szerzői est. Vezetik: Faragó Kornélia és  Balázs Attila. Közreműködik: Szorcsik Kriszta színművész. Vendégeink: Franja Petrinović, Ivan Negrišorac, Miloš Latinović, Maja Solar, és Faragó Kornélia, a HÍD folyóirat főszerkesztője. / Helyszín: Ráday Képesház (Ráday utca 25)
• 19.00 – Metafora estek. POLGÁR ANIKÓ műfordítóval és CSEHY ZOLTÁN költővel, műfordítóval BÁNKI ÉVA író beszélget / Helyszín: Ráday Képesház (Ráday utca 25.)
• 18.00 – Pluralica/Észt est. Bemutatkozik az új művészeti folyóirat, a Pluralica, szerkesztőivel Radics Viktória beszélget. / Helyszín: Ráday Könyvesház pincéje(Ráday utca 27.)
• 20.00 – Macedón filmest 2.: A TITKOS KÖNYV (2006) Rendező: Vlado Cvenatovszki. / Helyszín: Ráday Könyvesház pincéje(Ráday utca 27.)

Április 18. (szombat)

• 10.00-14.00 – Felhő-foglalkoztató. A kiállításhoz kapcsolódva műhelymunka és szellemi kalandtúra gyermekeknek, szülőknek és nagyszülőknek. Vezeti: Tundó Klára és segítői. / Helyszín: Ráday Képesház ( Ráday utca 25.)
• 14.30 – A József Attila Emlékhely 45-ik évfordulóján irodalmi séta a Ferencvárosban. 14.30-tól látogatás József Attila egykori lakóhelyein. A részvétel ingyenes.
• 15.00 – Re:Verse Műfordítói Workshop (A József Attila Kör délutánja). Felolvasnak: Acsai Roland (HU), Csobánka Zsuzsa (HU), Jan Gavura (SK), Harcos Bálint (HU), Mila Haugova (SK), Sirokai Mátyás (HU), Martin Skypala (CZ), Jaromir Typlt (CZ). / Helyszín: Ráday Képesház (Ráday utca 27.)
• 17.00 – Cinóber (Kvartett a tiszta költészetről). Délszláv irodalmi keresztmetszetet. Az esemény kurátora Radics Viktória. A beszélgetést Balázs Attila és Radics Viktória vezetik. Közreműködik: Nagypál Gábor. Vendégeink: Marija Simokovic, szabadkai költőnő. Ervin Jahic zágrábi költő, Ljubeta Labovic montenegrói költő, Mihajlo Pantic belgrádi író, kritikus.  / Helyszín: Ráday Képesház (Ráday utca 25.)
• 19.00 óra – Irodalom Újvidékre, szerzői est. Négy magyar szerző (Csehy Zoltán,  Marno János, Cserna Szabó András, Józsa Márta)estje, akik a Vajdasági Írószövetséggel kötött megállapodás értelmében vesznek részt az Újvidéki Nemzetközi Irodalmi Fesztiválon. Az estet vezeti Bozsik Péter. / Helyszín: Ráday Képesház (Ráday utca 25.)
• 20.00 – Macedón filmest 3.: ÁRNYAK (2006, angol felirattal), Rendező:  Milko Mancsevszki. / Helyszín: Ráday Könyvesház pincéje (Ráday utca 27.)

Április 19. (vasárnap)

• 18.00 – Nyelvhatáron. Szlovák-magyar kerekasztal beszélgetés Huncik Péterrel. Beszélgető társak Hamberger Judit és Orbán György. / Helyszín: Ráday Képesház ( Ráday utca 25.)
• 20.00 - Macedón filmest 4.: ESŐ ELŐTT (1994, angol felirattal).Rendező: Milcho Manchevski. / Helyszín: Ráday Könyvesház pincéje (Ráday utca 27.)

Április 25.(szombat)

15.00-16.30 – Nyelvhatáron konferencia. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál – Millenáris, Osztovits Levente terem. Vendégek: Ljudmilla Ulickaja író, a Budapesti Nemzetközi Könyvvásár díszvendége, Daria Anisimova irodalomtörténész Moszkvából, V. Gilbert Edit irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem tanára, Krasztev Péter irodalomtörténész, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Orbán György, az Europoetica Fesztivál igazgatója.

…

A Felhő Múzeum legaktívabb tagja valójában maga Lengyel András, hiszen a motívum folyamatosan foglalkoztatja. Már 1975-ben felbukkan A Márványtenger Rákóczi rodostói várának ablakából című sorozatán, majd azon a két dián, amelyet a Boszporusz két partján, Európa és Ázsia határán készített. A felhők és a háromszög a Közúti jelzőtáblák sorozaton találkozik először (1978), hogy ettől kezdve egységük szinte megbonthatatlan legyen: a veszélyt jelző táblák sorába a természet számos „veszélyes” eleme után (madár, bogár, zivatar) bekerül a felhő.

Egy nyitott, lapjával lefelé fordított könyv is háromszögre emlékeztet, bár tagadhatatlan, hogy Lengyel vonzódása a könyvekhez nem formai eredetű, de gyakori használata illeszkedik a háromszögről alkotott koncepciójába. Első mail art küldeményei között is találhatunk kisebb könyvformát, s ofszetlapjait is összefűzhető könyvlapokként készíti. Művészkönyvében a fekete borítóban, színes lapok között megbúvó háromszögletű prizma titokzatosan őrzi a fényt, a Szivárványkönyv lapjait – jellemzően Lengyel ezoterikus érdeklődésére – a tibeti poti mintájára két fadeszka fogja közre.

Ezek után nem is lehet véletlen, hogy a Felhő Múzeum is könyvformájú: kartotéktartóra emlékeztető album. A kisméretű múzeum gondolata Duchamp-tól ered („Hordozható múzeuma” saját műveinek kisméretű másolatait tartalmazza), s a gondolat népszerű volt a konceptualisták körében, hiszen a kis méret azáltal feszegeti, ill. kérdőjelezi meg a műalkotás fogalmát, hogy szinte anyagtalanítja. Hasonló gondolati indíttatású Beke László Elképzelés projektje és Pauer Gyula Kartoték-múzeuma (1971). Számos mail-art művész is felhasználta az ötletet, talán a kisméretű küldemények tematikus archiválása vezetett a különböző múzeumok ötletéhez. Johan van Geluwe 1981-től működő The Museum of Museums gyűjteménye például csupa múzeumokról készült képeslapot tartalmaz. A második nyilvánosság networkerei ironikus felhangtól sem mentesen törekedtek az intézményesülésre, felszerelve magukat az adminisztrációhoz szükséges eszközökkel, játékos gesztussal önmagukat nevezték ki intézménnyé. Lengyel a Felhő Múzeumhoz pecséteket gyártott, felhőbélyegeket, sőt tagsági igazolványt is készített. Ez utóbbi, fényképpel, aláírással, pszeudo-hivatalosan igazolta volna a Felhő Múzeum tagjaihoz tartozást.

A Felhő Múzeum megnevezés - talán szándékoltan is – nehezen értelmezhetőnek tűnhet: hogyan lehet a megfoghatatlant, az elillanót az örökkévalóságba zárni, rendezni? Itt azonban nem a felhők tudományos rendszerezéséről van szó (ezt időről-időre megvitatja a Meteorológiai Világszervezet), hanem mail-art művészek felhő témájú alkotásairól. Ezért nem meglepő, ha a rendszerezés alapja a küldemények feladóinak betűrendje. Akár a múzeumi raktárban, sorakoznak egymás mellett az anyagok: gyerekrajzok, papír és vattafelhőcskék, fotósorozat a dán felhőkről (mitől dán egy felhő?), grafikák, kollázsok, atomfelhőpecsétek, számítógépes munkák, álomrajzok, vonul a csavarfelhő Budapest felett, s feltűnik egy nem steril, sebkötésre nem alkalmas példány is. E művek azonban nem porlepetten halottak, áthatja őket a mail-art küldeményekből áradó kommunikáció illata.

A Felhő Múzeum és Lengyel ehhez kapcsolódó anyaga gyönyörű konceptualista játék, amely a panteisztikus elődökhöz méltóan idézi fel a csillagokat és az eget fürkésző, kezdet és vég kérdéseit kutató, a mindenséghez mérten oly kicsiny bámészkodó érzéseit:

„A láthatatlan tükrözi a láthatót.” – Lao Ce

„Gyönyörködünk egy érzéki benyomásban, de főleg abban, ami magában foglal minden érzékelhetőt, egy megismerhetőben, amely magában foglal minden megismerhetőt, egy felfoghatóban, amely átfog minden felfoghatót, egy létezőben, amely átölel mindent, főleg abban az egyben, ami maga a mindenség.” - Giordano Bruno

„…bámészkodom, tehát vagyok.” – Lengyel András

…

Dés László Kossuth-díjas zenész (részlet) 110x160 cm, olaj, vászon, 2008

Mivel azt hittem hülyéskedik, tanúnak hívta Zsuzsát, aki lelkesen üzente, hogy engem is nagyon szívesen megfestene. A kedélyes „konferencia”telefon eredményeképpen nemsokára Zsuzsa műtermében találtam magam. Elsősorban a kíváncsiság vitt oda. (És persze a hiúság. Pont engem akarnak megfesteni!) Régóta izgatott, hogyan készül egy festmény, az pedig különösen, hogyan születik egy portré.

A festő munkája magányos, mint az íróé, vagy a zeneszerzőé. Nem nagyon lehet belelátni. Kivéve, ha portrét ülsz. Magyarul, ha a mű témája az ember. A tárgya. Ha így írom, akkor is helyes. Helyes? Erre voltam többek között kíváncsi. Zsuzsa egyszer azt mondta, azért kezdett írókat, zenészeket, rendezőket, és mindenféle más hivatású, számára érdekes embereket festeni, mert elege lett az unott tekintetű fizetett modellekből, nem kapott inspirációt tőlük.

Szóval a modell ne csak tárgya, hanem témája is legyen a festménynek. Figyelembe véve, hogy a művészetben a forma megteremtése a kihívás, és nem a téma, kérdés, valóban ennyire fontos a megfestendő alak személye? Nem. Az a fontos, hogy a festő úgy érezze, inspirációt kap, segítséget az alkotáshoz. Valamit lát, belelát munkája tárgyába, és az a valami napról napra viszi előre. És talán a festés egyes pillanataiban még úgy is érzi, hogy nincs egyedül. Pedig dehogy. Egyedül van, mint az író, a költő, a zenész. Még akkor is, ha a modell „civilben” barátja, szeretett ismerőse. Akkor is, ha időnként beszél munkája tárgyához vagy fordítva. (Saját állítása szerint Zsuzsa az esetek többségében nem emlékszik a festés közben folytatott beszélgetésekre.)

Ezt erősíti a zene is, ami mindig szól nála munka közben. Ő azt állítja, ez is inspirálja, de valójában egy eszköz a műterem akusztikai semlegesítésére. Nem hallatszik be se az utcáról, se a szomszédos szobákból beszűrődő zaj, és nem hallani a modell gyomrának korgását sem. Hangfüggöny. Igen, Mozart, Beethoven, Bach és a többiek mind aláfestő, semlegesítő zeneként szólnak órákon át. Én persze örültem ennek. Gondoltam, kihasználom az ülésekre vesztegetett időt, és „hozott anyagból” zenét hallgatok.  Zsuzsa örömmel bíztatott. Legalább ő is megismerkedhet számára ismeretlen, érdekes, jó zenékkel. Vittem is csőstül a lemezeket, főleg jazzt, de klasszikust is. És hallgattam a zenét, órákon, napokon át.

De Zsuzsa nem mindent fogadott el, szép lassan, finoman visszatértünk Mozarthoz és Beethovenhez. (Üsse kő, nem rossz szerzők!) Igazából zavarták a lemezeim, akadályozták a koncentrációban. (Satie tetszett neki, valóban, nem tolakodó.) Túlságosan tördelt, vibráló, hullámzó zenék, kiszámíthatatlan dinamikával. Furcsa, kevéssé ismert zenei kommunikáció, hangzásvilágában a legritkább esetben homogén. Tehát eszköz a zene, és ne ámítsuk magunkat, tárgy a modell, minden a munka szolgálatában, a születő képért van.

Közös munkánk során sokszor láttam Zsuzsát az ülés végére nagyon elfáradni. Rendkívül intenzíven dolgozik, és a legritkább esetben hagyja magát bármi és bárki által befolyásolni. A hitből fakadó szenvedély mozgatja, hogy neki festenie, alkotnia kell mindenáron. Persze egyáltalán nem mindegy, hogy a modell támogatja ezt, hogy fegyelmezett és együttműködő, vagy csak úgy átabotában üldögél. Vagy mindenféle baja van, fáradt, siet stb., stb. Ebben az esetben a festőnek nem csak a vászonnal kell megvívnia harcait, de a nagy egóval bíró modellel is. Vagy sértődött, mert ő nem úgy képzelte, ő nem is úgy néz ki. Ez olyan, mintha Van Gogh napraforgói megsértődtek volna. Nincs közünk hozzá, hogy nézünk ki a képeken – ez kizárólag Naszódi Zsuzsa és a vászon dolga. Mint az a pillanat is, amikor azt mondja: ennyi, vége, kész van. A magától értetődőnek tűnő első találkozásunk hosszúidőre megszakadt, és úgy nézett ki, nem is lesz már belőle semmi. De Zsuzsát más fából faragták. Nem mondott le rólam, és több mint egy év múlva újra neki kezdtünk, és megszületett a kép. De ehhez az én elszántságom, türelmem is kellett Zsuzsa szenvedélye, és kitartása mellett.

A művészettörténet során előre hátra ismerünk zseniális képeket öregről, fiatalról, csúnyáról és szépről, gazdagról és szegényről. Fogalmunk sincs kicsodák, de a képekről mégis ismerjük őket. Ha netán korának ismert, híres embere volt a festmény tárgya, könnyen kideríthetjük, kit ábrázol.
Kedves modelltársaim! Ne csüggedjünk! Előfordulhat, hogy egy lelkes múzeumlátogató a huszonkettedik században majd utánanéz, kit is ábrázolnak ezek a képek.

…

Feszl Frigyes festményén még a Vásárcsarnok elkészülte előtti állapot látható.

A tér egyik nevezetessége az Ybl Miklós tervei alapján 1871-74 között megépült Fővámház. Van azonban a téren egy másik, a festők figyelmét és érdeklődését szinte minden időszakban felkeltő épület: az 1897-ben megnyílt Központi Vásárcsarnok.

A főváros törvényhatósági bizottsága 1892 augusztusában írta ki a tervpályázatot a Központi Vásárcsarnok megépítésére, amelyre kilenc pályamű érkezett. A három első helyezett közül végül, külön szavazáson, Pecz Samu műegyetemi tanár kapott megbízást tervének kivitelezésére. 1894-ben indult meg az építkezés, amelynek átadását a millenniumi ünnepségekre tervezték.

A megnyitás körül azonban akadt némi bonyodalom. A tervezett megnyitó előtt tíz nappal tűz keletkezett a csarnokban, szinte az egész épület megrongálódott. Talán szándékos gyújtogatás, talán egy hanyag munkás figyelmetlensége okozhatta, mindenesetre a tűz okára soha nem derült fény. Végül a vásárlóközönség előtt csupán 1897 februárjában nyílt meg a helyreállított Központi Vásárcsarnok. Az év májusában nagy esemény szemtanúi lehettek az árusok: maga I. Ferenc József tett látogatást az új épületben. Látva a gyönyörű, Zsolnay-majolikás csarnokot, a király elégedetten, dicsérő szavakkal távozott.

A Központi Vásárcsarnok árusításának rendjére már 1896-ban szabályzatot hoztak. A bérleti díjak igen különbözők voltak. Legtöbbet, valószínűleg a hűtőrekeszek miatt, a halárusoknak kellett fizetniük, legkevesebbet a tejtermék-, kenyér-, a gyümölcs- és zöldségárusoknak. Ha a bérlő nem fizette ki időben a bérleti díjat, áruját lefoglalhatták. A csarnok nyáron, hétköznaponként hajnali 5 órától délig, majd délután 4 és 7 óra között volt nyitva, télen ennél rövidebb ideig. Az áruk csak éjjel érkezhettek a Duna-partra.

Az árusítás rendjének kialakításakor számos higiéniai szabályt vezettek be. Ma már érdekességként hat, hogy baromfit nem lehetett az épületben szabadon elengedni. Csak 5 kilogrammnál kisebb súlyú húst, zsákban csomagolva és egészségügyi bizonylattal igazolva lehetett a csarnokba küldeni.

A csarnokba a Sóház utcánál vezették be a vasutat, amely 10% kedvezményt adott az ide szállított áruknak. A Vámház téri csarnok szinte egész Budapestet ellátta portékával. Külföldre, Bécsbe, Párizsba, Drezdába is küldtek innen árukat.

A Központi Vásárcsarnok egészen az 1930-as évekig Budapest központi élelmiszercsarnoka és nagybani piaca volt. A második világháborúban súlyosan megrongálódott épületet az 1950-es években állították helyre. A kilencvenes évek elejére azonban ismét életveszélyessé vált, ezért bezárták. A rekonstrukció 1994-ig tartott, és ma szinte eredeti pompájában ragyog Budapest egyik legszebb épülete, az I. számú Vásárcsarnok.

Gönczi Ambrus, Várnai Vera, Winkelmayer Zoltán: Festői Ferencváros. Ráday Könyvesház, 2006. A könyv megvásárolható a Ráday Könyvesházban (1092 Budapest, Ráday utca 27. Tel.: 219-5255, vagy 219 5256). Ha emailben szeretné megrendelni, kattintson ide.