A tárlat különlegessége, hogy magyar kortárs ékszertervezők alkotásait a 9. Ráday utcai Ünnepi Könyvhét alkalmából orosz férfi erényekről szóló irodalmi alkotásokkal állítjuk párhuzamba. Mivel minden férfi mögött áll egy nő, így meghívtuk Kostenko Dária divattervezőt, hogy orosz népviseleti motívumokból inspirálódott női ruháival emelje a Ráday Képesházban megtartott felolvasóest fényét.

Ízelítőnek, íme négy férfias erény: A bölcsesség gyakorlatias, céltudatos, felelős gondolkodás, a férfi veszi magának a fáradságot, előre elgondolja, mit fog tenni, és annak mi lesz a következménye. A mértékletesség nem az élvezetektől való tartózkodást jelenti, hanem a helyes mértéket, ameddig elmegyünk, de nem tovább. Az igazságosság magában foglalja a becsületességet, a hűséget, az ígéretek megtartását, a megbízhatóságot, a számon kérhetőséget, az elfogulatlanságot. Az állhatatosság erényébe sűrűsödik a bátorság, amellyel a férfi egyrészt vállalkozik, kockáztat és szembenéz a veszéllyel, másrészt nehézségek idején kitart és állja a sarat: Nem az a legény, aki adja, hanem aki állja!

A FÉRFI című ékszerkiállítás megnyitója 2009. június 6. (szombat) 17.30.A tárlat 2009. június 13-ig tekinthető meg a STERLING ékszergalériában. (1092 Budapest, Ráday utca 31.) Nyitva: H-P.: 12h-20h, Sz.: 10h-14h. Telefon: 061/323-0037, www.sterling-galeria.hu

…

Ez a Balázs Béla év egyik érdekes vállalkozása. A Vakok és Siketek Intézetében működő tárgyformáló csoport halmozottan sérült emberek számára teremti meg az alkotó munka feltételeit.

Amíg nem láttam, elképzelni se tudtam, hogyan lehet siketen és vakon egyáltalán élni. Pedig nem csak élnek, hanem nagyon érzékenyen és színesen „kommunikálnak” egymással, az agyaggal. Nyelv ez is. A csendről szóló mese ihlette a kiállított tárgyakat-alkotásokat. Maguk tanulják be a mesét, jeleléssel „beszélnek” a szereplők egymással, és a közönség számára jeltolmács fordítja le a „látottakat”. A fal, amire úgy gondolunk, mintha csak az ő oldalukon lenne magas, sőt átláthatatlan, bizony a mi oldalunkról nézve se barátságosabb.

Tolmácsra van szükségünk, hogy megértsük azokat, akik egymás között igencsak jól megértik egymást. Mit tennénk, ha nekünk volna szükségünk rájuk? Ha a vak tudná az utat és a siket ismerné a jelszót?

A Szemfüles Csoport tagjai:

Péli Adrienn (a Csend), Kimlei Gábor (Péter), Lukács Sándorné (Anya), Gangl Tamás (Pál), Papakosztandi Mária (Ilona), Pap Gábor (Muharos), Győrffy Ildikó, Nagy Adrienne (lányok) Asztalos Ágnes (narrátor), Balogh Ibolya (jelnyelvi tolmács)

Balázs Béla Nem vagyok én vándorlegény című versét énekli saját feldolgozásában: Steffek Adél

A bemutató napján a fogyatékkal élő szereplők és társaik kerámiáit és Doszkocs Zsuzsa képeit is megtekintheti, megvásárolhatja az érdeklődő. Műhelyvezető: Móga Sebők Erzsébet

Sok tükröződést, magas házakat, autókat, hatalmas tömeget, emberi arcokat, városrészleteket láthatunk, sajátos dimenziókban. A fényképek kétdimenziós síkja áttűnik, átszűrődik különböző anyagok, installációk, ecsetnyomok és multimédiás eszközök szitáin.

A kiállítást megnyitja Szabó László művészettörténész.

Közreműködik Demeter György (ének) és Zubornyák Barbara (ének).

Diavetítés: Pálfi Viktor.

A megnyitó ideje alatt Manhattan koktélt szolgálnak fel.

A kiállítás megtekinthető 2 hétig.

Ráday Képesház, Ráday utca 27. Nyitvatartás: hétfő-péntek 14.00-18.00

Karinthy Márton színházi rendező, író (részlet) 90x90 cm, olaj, vászon, 2007

Először valami lehetetlenül kifacsart pózt vettem fel, gondoltam, megtréfálom a festőnőt, hadd tanulja meg ő is, ha már engem választott, mi a magyarok istene. Erre mi történt? Úgy beleszeretett abba a kifacsart pózba, mondván a kezek, ugye, meg a póz töltete, meg miegymás, hogy minimo calculo tíz ülésen át ebbe kényszerültem.  Tán ezért lett a kép címe:

Zsuzsa bosszúja.

Aztán azok a szövegek az ülés közben. Annyira azért nem volt durva, mint azé a bizonyos kávéházi ürgéé, aki olyasmiket mondott: Az ön karakterében van valami pápuajelleg, amilyent Van Gogh talált a cserkesz nőkben. Na, ezt azért nem. Épp csak az egész löttyös életünket meséltük el egymásnak. Mert időnk, az volt rá, ugye.

Nem használt ő ilyen szavakat sem, amikor a homlokomat mintázta.

…Gauguin ezeket idiótafejeknek nevezi, a „le Trottisme” című munkájában… Van valami szelíd bárgyúság a karakterben… Valami szétfolyó és tisztátalan… Pfuj… Na, ezt azért nem.

No de mégis és mindazonáltal, azt azért mégis kikérem magamnak, hogy csak így ismeretlenül, és ilyen határozottsággal és ilyen kitartóan: lefessék az embert!

Fenákal Judit író, újságíró (részlet) 75x108 cm, olaj, vászon, 2007

„1936-ban egy család reménysége. Fehér fodros, nyivákoló újszülött, apu azt írja ­­anyunak a kórházba: én vagyok a legboldogabb apa és legboldogabb férj. Minden oldalról véd a család embermagas kerítése. A mi Juditkánk Pesten is, Endrődön is. Enyém a legjobb falat, a legpuhább gyerekágy, a leggyöngédebb gondoskodás. A bárányhimlőmet Weisz doktor bácsi, a lúdtalpamat pesti ortopédus gyógyítja, visszatérő hőemelkedéseimmel a gyulai kórház főorvosához visznek. A piacra saját kis kosarammal, a kútra saját kis kantámmal járok. Imádkozni tanítanak meg verset mondani, meg énekelni. Könnyen tanulom mind a hármat. Mert csodagyerek vagyok. Különleges. Mindenben a legjobb. Egészen az iskoláig”

„2oo7-ben egy néni Zuglóból. Nejlon szatyorral. A szatyorban csirkelábbal. A fejében elfelejtett nevekkel és számokkal. A néni csak vigyázzon ebben a melegben, nehogy kiszáradjon. Sokat kell inni, tetszik tudni? És nem kell annyit nyüzsögni az autóbuszon. Legjobb a néninek behúzódni a lakásba, magára csukni az ajtót, nem zavarni az orvosokat mindenféle magas vérnyomásokkal meg anginás rohamokkal. A nyanya csak hallgasson, mit tud maga ahhoz, hogy mi van a világban?”

Ebben a véghez közeledő állapotban azonban mást is megtudtam magamról. Ta­lál­koztam Naszódi Zsuzsával, és ismétlődő szeánszainkon az ő keze nyomán fokozatosan kiderült, hogy ez a kép is én vagyok. Ez az egyszerre szigorú és szomorú, göcsörtös kezű, suta vállú öregasszony a képen. Így aztán egyszerre látom magam kívülről és belülről.  A festő szemével és a sajátommal. Különös érzés.

…

A Felhő Múzeum legaktívabb tagja valójában maga Lengyel András, hiszen a motívum folyamatosan foglalkoztatja. Már 1975-ben felbukkan A Márványtenger Rákóczi rodostói várának ablakából című sorozatán, majd azon a két dián, amelyet a Boszporusz két partján, Európa és Ázsia határán készített. A felhők és a háromszög a Közúti jelzőtáblák sorozaton találkozik először (1978), hogy ettől kezdve egységük szinte megbonthatatlan legyen: a veszélyt jelző táblák sorába a természet számos „veszélyes” eleme után (madár, bogár, zivatar) bekerül a felhő.

Egy nyitott, lapjával lefelé fordított könyv is háromszögre emlékeztet, bár tagadhatatlan, hogy Lengyel vonzódása a könyvekhez nem formai eredetű, de gyakori használata illeszkedik a háromszögről alkotott koncepciójába. Első mail art küldeményei között is találhatunk kisebb könyvformát, s ofszetlapjait is összefűzhető könyvlapokként készíti. Művészkönyvében a fekete borítóban, színes lapok között megbúvó háromszögletű prizma titokzatosan őrzi a fényt, a Szivárványkönyv lapjait – jellemzően Lengyel ezoterikus érdeklődésére – a tibeti poti mintájára két fadeszka fogja közre.

Ezek után nem is lehet véletlen, hogy a Felhő Múzeum is könyvformájú: kartotéktartóra emlékeztető album. A kisméretű múzeum gondolata Duchamp-tól ered („Hordozható múzeuma” saját műveinek kisméretű másolatait tartalmazza), s a gondolat népszerű volt a konceptualisták körében, hiszen a kis méret azáltal feszegeti, ill. kérdőjelezi meg a műalkotás fogalmát, hogy szinte anyagtalanítja. Hasonló gondolati indíttatású Beke László Elképzelés projektje és Pauer Gyula Kartoték-múzeuma (1971). Számos mail-art művész is felhasználta az ötletet, talán a kisméretű küldemények tematikus archiválása vezetett a különböző múzeumok ötletéhez. Johan van Geluwe 1981-től működő The Museum of Museums gyűjteménye például csupa múzeumokról készült képeslapot tartalmaz. A második nyilvánosság networkerei ironikus felhangtól sem mentesen törekedtek az intézményesülésre, felszerelve magukat az adminisztrációhoz szükséges eszközökkel, játékos gesztussal önmagukat nevezték ki intézménnyé. Lengyel a Felhő Múzeumhoz pecséteket gyártott, felhőbélyegeket, sőt tagsági igazolványt is készített. Ez utóbbi, fényképpel, aláírással, pszeudo-hivatalosan igazolta volna a Felhő Múzeum tagjaihoz tartozást.

A Felhő Múzeum megnevezés - talán szándékoltan is – nehezen értelmezhetőnek tűnhet: hogyan lehet a megfoghatatlant, az elillanót az örökkévalóságba zárni, rendezni? Itt azonban nem a felhők tudományos rendszerezéséről van szó (ezt időről-időre megvitatja a Meteorológiai Világszervezet), hanem mail-art művészek felhő témájú alkotásairól. Ezért nem meglepő, ha a rendszerezés alapja a küldemények feladóinak betűrendje. Akár a múzeumi raktárban, sorakoznak egymás mellett az anyagok: gyerekrajzok, papír és vattafelhőcskék, fotósorozat a dán felhőkről (mitől dán egy felhő?), grafikák, kollázsok, atomfelhőpecsétek, számítógépes munkák, álomrajzok, vonul a csavarfelhő Budapest felett, s feltűnik egy nem steril, sebkötésre nem alkalmas példány is. E művek azonban nem porlepetten halottak, áthatja őket a mail-art küldeményekből áradó kommunikáció illata.

A Felhő Múzeum és Lengyel ehhez kapcsolódó anyaga gyönyörű konceptualista játék, amely a panteisztikus elődökhöz méltóan idézi fel a csillagokat és az eget fürkésző, kezdet és vég kérdéseit kutató, a mindenséghez mérten oly kicsiny bámészkodó érzéseit:

„A láthatatlan tükrözi a láthatót.” – Lao Ce

„Gyönyörködünk egy érzéki benyomásban, de főleg abban, ami magában foglal minden érzékelhetőt, egy megismerhetőben, amely magában foglal minden megismerhetőt, egy felfoghatóban, amely átfog minden felfoghatót, egy létezőben, amely átölel mindent, főleg abban az egyben, ami maga a mindenség.” - Giordano Bruno

„…bámészkodom, tehát vagyok.” – Lengyel András

…

Karafiáth Orsolya megnyitója inkább felolvasás volt: amelyben két gombostű beszélgetése közben a jelenlevők sokat megtudhattak a női lélek, a női gondolkodás, a női táskák titkairól. Gombostűhegyre tűzve a lét.

Orbán György galériatulajdonos óva intette az egybegyűlteket, különösen a férfi nemhez tartozókat, hogy ne bízzanak az első reakcióban, mint ő tette. Ne gondolja senki, hangsúlyozta, hogy Ruttka Andrea művei túl nőiesek, vagyis nem igazán komolyak. Mert hajlamosak vagyunk azt hinni, ironizált Orbán, hogy csak mi férfiak vagyunk azok akik, drámai szögben előre dőlve küzdünk az élet, a forintárfolyam, a politika hullámveréseivel… Pedig előttünk a minta, egyszerűen, színesen, sőt derűsen! Ne habozzunk derülni, ne féljünk a színességtől, ne higyjük, hogy a szomorúság és a bánat jobb tanácsadó lenne, mint az öröm.

…

Orbán: Ne habozzunk derülni, ne féljünk a színességtől.

Ruttka Andrea kiállítása április 14-ig lesz megtekinthető a Ráday Könyvesház (1092 Budapest, Ráday utca 27.) galériájában. A szervezők április 14-én 17.00 órától várják a barátokat, érdeklődőket a kiállítást záró – finissage – délutánra.

Dettre Gábor rendező, forgatókönyvíró (részlet) 100x160 cm, olaj, vászon, 2007

- Ne csukd be a szemed! És nézz rám! – mondja. Feltesz egy Chopin-nocturne-t, aztán beáll a vászon elé. Pizsamaszerű, puha gatyában, festékfoltos, színehagyott trikóban.

Izmaim, ízületeim, csontjaim lassan átrendeződnek. A föld millió éves rétegeinek súlyával, fájdalmával nehezednek idegeimre. Sajgok, szenvedek, de nem mozdulok. Hosszú, néma percek, színek és hangok olvadása, a lassan szűnő külvilág bódulata.

Arca teljesen átalakul. Egy minden rezdülésre figyelő, szúrós tekintetű rágcsáló áll ott, ahol az előbb még ő volt. Szűk pupillái mágnesként vonzzák a sűrűsödő levegő ezer színre bomló fényeit és árnyékait.

- Kicsit jobbra, hogy a bal szemedben is megjelenjen a csillogás. Szinte ragyogsz! A bőrödből árad a fény.

A zongora mélyarany hangjai a semmivel töltik fel testem minden sejtjét. Mögöttük némaság van és határtalan, fehér űr. Halott apám letakart teste, felhőkön lebegő sápadt arca, tengerben oldódó szürke haja. Rég nem gondoltam már így rá. Pedig minden percben velem van. Aztán anyám, ahogy ott áll a függőfolyosón, könyörgő szemekkel. Úgy halt meg, hogy soha nem hittem el neki, hogy beteg.

Az energikusan sikló, táncoló ecset surrogva úszik a zenére. Teremtő erejű, biztos ívek, elsöprő lendület. Aztán váratlan megtorpanás. Majd szinte észrevehetetlen, lassú kaparászás egy apró részleten.
Jó, hogy már hetek óta nem ittam egy kortyot se. Utálom a reggeli fröccsarcot, amit oly sokat láttam mostanában. A megzuhant, sárga bőrt, a résre duzzadt szemeket, a lila karikákat. Meg a fogadkozást, hogy mostantól aztán biztosan egy kortyot se.  Olyasmit várok, mint mikor először hallottam hangomat a rögzítőn, vagy először láttam magamat a képernyőn. Azt a csalódást. Mindig szégyelltem, amit belőlem mások hallanak, látnak.

– Nehogy elaludj!

– Dehogyis! Csak gondolkoztam.

Megszűntem fájni, már nem érzem a testem. Megpróbálom kitalálni, hogy hol lehet a bal kezem. Nem megy.

– Ne nézz le, most a szemedet csinálom!

Meglep, hogy a combomon van. Nem éreztem. Edit hívott valaha szépcombúnak. Jeges szél futott át a testemen minden alkalommal. De mit mondhattam volna? A nőnek, aki oroszlánként bőgve csalta a férjét velem? Szépcombú! Ha akkor igaz is volt, ma már biztosan nem az. Megnyomorította az élet a testemet, kilopta belőle az erőt, a színeket és mire észrevehettem volna, feltöltötte fájdalommal.

Kíváncsi vagyok a vászon túlsó felén megszülető arcra.

– Na, meg akarod nézni?

Persze, hogy kitalálja. Most, hogy megszűnik a zavarba ejtő együttlét, érzem, hogy végig velem volt gondolataimban. Elvörösödök.

– Még nincs kész, de pihenjünk egy kicsit! Látom, fáradsz. Vagy valami zavar?

– Nem zavar semmi. Jól érzem magam.

Lehettem üres és lehettem szótlan.

A három lépést sántítva teszem meg a vászonig. Újra fáj mindenem.
A teremtés színeiből, a sivatag homokjából és barna árnyaiból bontakozik ki arcom. Ott kornyadozik az öregedők sírásba hajló keserű mosolyával, vad tüzek vöröseiben izzó ingem fölött.

– Na?

Mint egy megviselt indián asszony.

– Nem tetszik?

Valahogy én is így látom magam, csak reméltem, hogy ezzel egyedül vagyok.

– De hiszen én is így látom magam.

…

Miért éppen gombostű?

Ruttka Andrea számára a textilbe tűzött gombostű a művészi kifejezés formáját jelenti. Miért éppen a gombostű?

A művésznő erre így válaszol: „Nyomot hagy. Kicsi lyukakkal jelzi, semmi nem múlik nyomtalan. Összefog, összetart. Meg szúr. Mint az élet apró kellemetlenségei, aprókat szúr, de emlékezetest. Kijelöl varrási, tűzési és életviteli vonalakat. Ha nem akarunk összetűzni, kerüljük a kijelölt útról való letérést. Akárhogy is, látszani fog, merre próbálkoztunk”

Ruttka Andrea korábbi kiállításai

• 1995 – Iparművészeti Múzeum, Budapest; Fashion Show, Operaház, Budapest
• 1996 - Művészetek völgye, Kapolcs
• 1998 - Komédium Színház Galéria, Budapest
• 1999 – Vincze Papírmerítő Múzeum, Szentendre
• 2000 – Originart Galéria, Budapest; Vincze Galéria, Szentendre; Szt. Mihály-kápolna, Budapest

…

Művészi kifejezés: textil és gombostű

Ruttka Andrea textilművész Szúrópróba című kiállítása 2009. március 20. és április 15. között lesz megtekinthető a Ráday Könyvesház (1092 Budapest, Ráday utca 27.) galériájában.A kiállítást március 20-án, 17 órakor Karafiáth Orsolya nyitja meg.

Vázsonyi János zenész (részlet) 70x100 cm, olaj, vászon, 2006

Persze a sokadik… mint akármelyik új nap a halál ki nem hagyható lehetőségével… persze én „csak” azért, hogy ne zavarjon a többiek füstje… egyszerre elválaszt és közösséget vállal… oldás és kötés… bátor félelem… a zene, főleg ha improvizálunk, születik, zeng és elmúlik, folyamatosan emlékeztet… a kép is ugyanezt teszi, csak másképp az időben; látszólag konstans, becsap tíz-húsz-száz évig, ismeretlen lények közt oszlik, majd darabjaira, folyamatosan változtatva üzenetét…

Először csak: jéavázsonyicigivelazEckermannban, aztán hogyishívtákaztaszakszofonostakiBachotis, végül az enyhénegzaltálttekintetűfiúcigivel…

A festmény átver az állandóság illúziójával, de ha átlátsz a szitán, a festék-szemcse-atomok közt, akkor tanulhatsz valami fontosat magadról, amit tükörből nem lehet, mert egy szellemi lényen keresztül jut a rólad visszavert fény többek közt hozzád is, oszlatva, sugározva…

…