…

Ez a Balázs Béla év egyik érdekes vállalkozása. A Vakok és Siketek Intézetében működő tárgyformáló csoport halmozottan sérült emberek számára teremti meg az alkotó munka feltételeit.

Amíg nem láttam, elképzelni se tudtam, hogyan lehet siketen és vakon egyáltalán élni. Pedig nem csak élnek, hanem nagyon érzékenyen és színesen „kommunikálnak” egymással, az agyaggal. Nyelv ez is. A csendről szóló mese ihlette a kiállított tárgyakat-alkotásokat. Maguk tanulják be a mesét, jeleléssel „beszélnek” a szereplők egymással, és a közönség számára jeltolmács fordítja le a „látottakat”. A fal, amire úgy gondolunk, mintha csak az ő oldalukon lenne magas, sőt átláthatatlan, bizony a mi oldalunkról nézve se barátságosabb.

Tolmácsra van szükségünk, hogy megértsük azokat, akik egymás között igencsak jól megértik egymást. Mit tennénk, ha nekünk volna szükségünk rájuk? Ha a vak tudná az utat és a siket ismerné a jelszót?

A Szemfüles Csoport tagjai:

Péli Adrienn (a Csend), Kimlei Gábor (Péter), Lukács Sándorné (Anya), Gangl Tamás (Pál), Papakosztandi Mária (Ilona), Pap Gábor (Muharos), Győrffy Ildikó, Nagy Adrienne (lányok) Asztalos Ágnes (narrátor), Balogh Ibolya (jelnyelvi tolmács)

Balázs Béla Nem vagyok én vándorlegény című versét énekli saját feldolgozásában: Steffek Adél

A bemutató napján a fogyatékkal élő szereplők és társaik kerámiáit és Doszkocs Zsuzsa képeit is megtekintheti, megvásárolhatja az érdeklődő. Műhelyvezető: Móga Sebők Erzsébet

Ljudmila Ulickaja

A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon rendezik meg  a Nyelvhatáron konferenciát, melynek célkitűzése a kelet-európai szerzők, szellemi műhelyek találkozásának előmozdítása.

A kerekasztal beszélgetésen részt vesz a világhírű orosz író, Ljudmila Ulickaja, az idei könyvfesztivál díszvendége.  A rendezvény moderátora V. Gilbert Edit irodalomtörténész, a Pécsi Tudományegyetem tanára. Beszélgetőtársak: Daria Anisimova moszkvai irodalomtörténész,  Krasztev Péter irodalomtörténész, a Pozsonyi Magyar Kulturális Intézet igazgatója, Orbán György, az Europoetica Fesztivál igazgatója.

Ljudmila Ulickaja

1943-ban született a szibériai Jekatyerinburgban, ahová családját politikai okokból száműzték. Ljudmila alig egy éves volt, mikor visszaköltözhettek a fővárosba, így már Moszkvában nőtt fel, ott végezte tanulmányait, és jelenleg is ott él.Genetikusi diplomát szerzett a Moszkvai Állami Egyetemen. Természettudományos szemlélete regényeiben is tetten érhető. A peresztrojka előtt a moszkvai Zsidó Színház irodalmi titkáraként tevékenykedett, írt verseket, forgatókönyveket, rádiójátékokat, elbeszélő prózát, színdarabokat. Első elbeszéléskötete – 1983-ban jelent meg. Átütő sikert az 1995-ben, Franciaországban megjelent kisregény, a Szonyecska hozott, amelyért Medici-díjat kapott 1996-ban.

Magyarul megjelent könyvei

• Médea és gyermekei (Magvető Kiadó, 2003.)
• Életművésznők (Magvető Kiadó, 2004.)
• Vidám temetés (Magvető Kiadó, 2005.)
• Szonyecska (Magvető Kiadó, 2006.)
• Odaadó hívetek, Surik (Magvető Kiadó, 2008.)
• Kukockij esetei (2. kiadás, Magvető Kiadó, 2008.)
• Daniel Stein, tolmács (Magvető Kiadó, 2009.)

…

Marija Simoković

Lehetséges-e „tiszta költészet” zavaros, válságos és álságos körülmények között? Magyarán szólva: a piszokban? Van-e értelme a versírásnak és a versolvasásnak? Mennyire tudjuk elhatárolni magunkat a fenyegető külvilágtól? El kell-e határolnunk magunkat? Vagy engedjük be a versbe a történelmet, a társadalmat, a politikát? Legyünk része a médiatársadalomnak? Van- e a költészetnek hona? Déli szomszédainknak parázs tapasztalataik vannak minderről. Marija Šimoković szabadkai költőnő, egy „alkimista” verseskötet szerzőjét, Ervin Jahićot, a dervisek iránt érdeklődő zágrábi költőt, a „Poezija” című, tisztán költészeti folyóirat szerkesztőjét és Ljubeta Labovićot, a hermetikus montenegrói költőt és a montenegrói nemzetközi költészeti fesztivál művészeti igazgatóját kérdezzük erről, belgrádi szakértőnk pedig Mihajlo Pantić író, egyetemi tanár, a rendületlen versolvasó és kritikus.

Ljubeta Labović

Ljubeta Labović költő, újságíró, irodalomszervező 1956-ban született Bare Kraljske falvában (Montenegro). A nyolcvanas évektől Belgrádban él és dolgozik, miközben montenegrói irodalmi és kulturális kapcsolatait is ápolja, és az ottani lapokba ír. Az évente megrendezésre kerülő montenegrói nemzetközi költői fesztivál művészeti igazgatója. Három verseskötete jelent meg, a Tanatoidák (1987). A Ketrec ura (1997) és a Hiányzás (2004). A podgoricai Ars folyóirat munkatársa. Új verseskönyve és prózakötete megjelenés előtt áll.

Marija Šimoković költő és prózaíró 1947-ben született Szabadkán. Belgrádban végezte tanulmányait, Szabadkán él, színházzal, képzőművészettel is foglalkozik, és magyarról fordít szerbre. Tíz verseskötete jelent meg, az utolsó, az alkímiára építő Cinóber (Belgrád, 2007) elnyerte a legjelentősebb szerbiai költészeti díjat. Díszlet a szélnek című, Szabadkáról szóló lírai prózája magyarul is megjelent.

Ervin Jahić

Ervin Jahić költő, kritikus, szerkesztő, 1970-ben született Rijekában. Verseket, irodalomkritikákat és esszéket, fenomenológiai szövegeket ír. A kortárs horvát költészetet bemutató antológiák és körképek állandó szereplője. A Poezija című, Zágrábban megjelenő költészeti folyóirat szerkesztője, és a Költészet Könyvtárát is ő szerkeszti. A Horvát Írók Társaságának, a horvátországi P.E.N.-nek a tagja, szépirodalmi szerkesztőként dolgozik a V. B. Z. kiadónál. Eddig öt verseskötete jelent meg, válogatott versei 2005-ben láttak napvilágot Zágrábban Neonsivatagok cím alatt. Legújabb versekötetének címe: Afganisztán kristályai (Zágráb, 2007.) Megjelenés alatt áll Az újabb horvát költészet antológiája, melyet ő állított össze.

Mihajlo Pantić

Mihajlo Pantić szerb prózaíró, irodalomkritkus, egyetemi tanár, szerkesztő 1957-ben született Belgrádban. A 80-as évektől máig több mint harminc tanulmány-, illetve esszékötete jelent meg, valamint nyolc novelláskötete. Ha ez szerelem című novelláskötetéért 2004-ben elnyerte az Andric-díjat. Novellái vagy húsz nyelven napvilágot láttak, számos antológiában szerepelnek. Újabb könyvei közül kiemelkedik a szerb elbeszélés háromkötetes antológiája és összegyűjtött novelláinak négy kötete. Legújabb novelláskötetének címe: Ezúttal a fájdalomról (Belgrád, 2007).

…

Ulrike Syha

A JAK Világirodalmi Sorozatának új kötetében két fiatal, német drámaírónő mutatkozik be. Margareth Obexer A kísértethajó és Ulrike Syha China Shipping című darabja egyaránt a kultúrák találkozásáról (összeütközésükről), a másik, az „idegen” iránti megértés vágyáról és kudarcáról számol be. Mindkét dráma korunk megkerülhetetlen problémáit vizsgálja izgalmas, egyéni látásmóddal.

Felolvasószínházi bemutató Ulrike Syha China Shipping című drámájának részleteiből, a Stúdió „K” színészeinek közreműködésével.

A kötetet bemutatja és a szerzővel beszélget: Schein Gábor

A program a József Attila Kör és az Akademie Solitude együttműködésében valósul meg, melyet az OKM, az MKA és a MASZRE támogat.

Ulrike Syha 1976-ban született Wiesbadenben, Lipcsében tanult dramaturgiát, majd rendezőasszisztensként dolgozott ugyanitt. 2002-ben Autofahren in Deutschland című darabjáért megkapta a Kleist-Förderpreis-t, amely fiatal drámaíróknak odaítélhető alkotói ösztöndíj. Nomaden című darbját a Mülheim-i Drámaíró-díjra jelölték 2003-ban. 2006–2007-ben az Akademie Solitude ösztöndíjasa. Műveit bemutatták például Hamburgban (Thalia Theater), Bécsben (Theater an der Gumpendorfer Straße — TAG), Stuttgartban (Staatstheater), Lipcsében (Schauspiel Leipzig). Drámafordítással is foglalkozik, többek között Lars von Tier, Alan Ayckbourn, Martin Crimp és Davide Enia műveit fordította németre.

Hegedűs Gyula Az ördög című színműben

Látta fonákságait, ugyanakkor világos volt számára, hogy bármekkora feszültséget kelt is a magyar társadalomban ez a lendületesen zajló, milliókat érintő folyamat, – melyhez hasonló sehol a világon nem fordult még elő -, nincs alternatívája. A magyar zsidóság nem tehet mást, minthogy a jövő fenyegető veszélyeivel szemben a jelenbe, az adott pillanatba kapaszkodik. Ezt a szemléletet később a társadalmi haladás és a forradalom hívei, akik a jelennel szembeállították a minden problémára megoldásra hozó jövőt, Molnár hiányosságaként tüntették fel, holott éppen ez volt sikerének titka. Ráadásul történelmi távlatban, legalábbis gyakorlatilag, a zsidó származású magyarok életben maradási esélyeit illetően neki volt igaza, amit szinte senki sem hajlandó elismerni. Györgyey Klára álláspontja is kétértelmű e kérdés megítélésében: „Makacsul ragaszkodva a carpe diem filozófiájához és ahhoz, hogy az emberi cselekvések indítóoka nem a társadalmi, gazdasági vagy nemzeti felelősségvállalás, hanem pusztán az egyéni önmegvalósítás, Molnár a világproblémákat szalonproblémákká egyszerűsítette le. Könnyedén sikló tolla mindig kész volt az embereknek vigasztalást, menekülést és megkönnyebbülést nyújtani – egy olyan vidám, illuzórikus világot ábrázolt, ahol a konfliktus nemcsak élvezetes, de megoldható is. Pontosan ettől a léha szemlélettől vált Molnár a kritikusok könnyű prédájává – de ugyanez volt az oka annak is, hogy hívei guruként tisztelték s hogy annyi követőre talált, és több millió ember kedvenc szerzője lett szerte a világban.”

Vegyük közelebbről szemügyre Molnár Ferenc színműveit, különös tekintettel arra, hogy miként, illetve milyen áttételeken keresztül járja körül az asszimiláció problémáját a századelő Budapestjének kimeríthetetlen, s rendkívüli pszichológiai érzékkel elemzett „társaságbeli” tapasztalataira építve.

Nagy György 1978-ban, németül írt monográfiájában szellemi és társadalmi céljai szerint hét csoportba sorolja Molnár darabjait.

Ezek közül mi csak 1930-ig írt jelentős, irodalmilag értékes, ma is játszott alkotásokat soroljuk fel, előadásuk évével együtt:

• Az első csoportot – „polgári vígjátékok”: Úri divat (1917), Egy, kettő, három (1929)
• Második csoport – színházról szóló darabok: A testőr (1910), Előjáték a Lear királyhoz (1921), Marsall (1921), Ibolya (1921), Játék a kastélyban (1926)
• Harmadik csoport – transzcendens darabok: Liliom (1909), A fehér felhő (1916), Égi és földi szerelem (1922), A vörös malom (1923)
• Negyedik csoport – „proletár-darabok”: Liliom (1909), Az üvegcipő (1924)
• Ötödik csoport – pszichológiai darabok: Az ördög (1907), A farkas (1912)
• Hatodik csoport – főnemesi körökben játszódó szalonkomédiák: A hattyú (1920), Olympia (1928)
• Hetedik csoport – bohózatok: A doktor úr (1902), Józsi (1904).

Első pillantásra is nyilvánvaló, hogy Nagy György felosztása mennyire zavaros és használhatatlan. Az egyik főmű, a Liliom, a harmadik és a negyedik csoportban is szerepel, mint „transzcendens” és mint „proletár” darab. Még problematikusabb, hogy a monográfia szerzője teljesen önkényesen osztja fel Molnár szemléletében, színpadi technikájában, sőt motívumaiban is feltűnően hasonló színműveit. Hiszen az életmű gerincét alkotó „pszichológiai” darabokban szinte pontosan ugyanazokkal a témákkal, a férfi-nő kapcsolattal, illetve a szerelemnek a társadalmi közeghez való viszonyával találkozunk, mint a „szalonkomédiákban” és a „színházról szóló” darabokban. Sőt, ha közelebbről megnézzük Molnár első sikerét, A doktor úr című bohózatot, megtaláljuk benne a „polgári vígjátékot”, vagyis az 1902-ben írt bohózatból egyenesen, minden további nélkül levezethető 1929-ben írt zseniális egyfelvonásosa, az Egy, kettő, három.

A továbbiakban kísérletet teszek az 1918-ig írt Molnár-darabok és prózai művek problematikáját az asszimiláció és emancipáció jelenségével kapcsolatba hozva elemezni. Tisztában vagyok vele, hogy Molnár az első világháború után is nagysikerű műveket írt, sőt még a harmincas években is született egy maradandó kisregénye, az 1933-ban kiadott Zöld huszár. Másrészt az is tény, hogy amikor lassan eltávolodott a hazai közegtől, majd pedig Hitler hatalomra jutott, Molnár tehetsége lehanyatlott. (A harmincas években már Nyugat-Európában élt, onnan látogatott alkalmanként Budapestre, mígnem 1939. december végén Genfből Amerikába emigrált). 1952-ben, New York-ban bekövetkezett haláláig Molnár már nem tudott olyan darabot írni, mely előző korszakának nagy alkotásaihoz volt hasonlítható.

A doktor úr

Lássuk először az 1902-ben született A doktor úr című bohózatot, mely ugyanúgy, mint Az egy gazdátlan csónak története című kisregénye, alapvető fontosságú, s nem csak azért, mert sikere arra ösztönözte Molnárt, hogy a továbbiakban a színpad számára írjon. A három felvonásos, egész estés bohózat főhőse doktor Sárkány jól menő, pénzsóvár, nagyra törő és művelt, de kétes ügyletektől sem visszariadó ügyvéd, akinek a társadalmi konvencióktól eltérő értelmezése van a bűn fogalmáról. Lombrosót, a világhírű (de akkor nálunk kevéssé ismert) jogfilozófust idézi, aki szerint „a bűn épp oly jelensége az életnek, mint a születés, vagy a halál, avagy mint az elmezavar, melynek legtöbbször egyik megnyilvánulása”. Bertalan, a gyakornoka is hasonló „erkölcstelen” nézeteket vall: „Lopni, csalni, sikkasztani az bűn. Egy lánnyal a sötétben csókolózni az nem bűn, az csak szemtelenség.” Dr. Sárkány irodája a Lipótvárosban van. A városrészt Bertalan mint „Dunán inneni merkantil negyedet” emlegeti. A korabeli néző számára nem lehetett kétséges, hogy az ügyvéd, és fiatal, vonzó felesége, valamint egész háza népe zsidók. Ehhez egyébként már csak azért sem férhet kétség, mert a bohózat egyik, dzsentri eredetűnek bemutatott figurája, az „úri betörő”, Puzsér is az ismert Talmud-filozófusra hivatkozik, amikor jelzi, hogy olyan rafinált tervet eszelt ki, melyet megismerve „Rebbi Akiba be fogja nyújtani a lemondását”. Csató, a szerelmes rendőrnyomozó pedig így felel Sárkánynénak, amikor a kacér asszony felveti, hogy „valamelyik őse oroszlán lehetett”: „Meglehet. Az apámat még Lövnek hívták.” Ha ők zsidók, akkor Sárkányék felekezete, illetve származása sem lehet kétséges.

A doktor úr cselekménye azt tükrözi, hogy a fiatal Molnár Ferenc egyik kedvenc szerzője a népszerű francia krimi író, Maurice Leblanc volt. Puzsér, az ügyvédjével együttműködő „úri betörő”, meglehetősen hasonlít Arsene Lupin-re. A kompromittáló bulvársajtó, melyről annyi szó esik a darabban, ekkor még inkább Párizsra, mint Budapestre volt jellemző. Ugyanakkor Molnár Puzsérból „budapesti jellemet” alkotott, sikkasztó dzsentrit, aki a bűn útjára lépett. Itt került kapcsolatba a briliáns védőügyvéddel, dr. Sárkánnyal, aki tizenkilenc alkalommal menttette fel a bíróság előtt. A vígjátékban azonban legalább két olyan, elgondolkodtató motívum is van, mely túlmutat a könnyű nevettetés szándékán, és Molnár későbbi darabjaira utal. Puzsér nem egyszerűen dr. Sárkány szolgája, hanem inkább alkalmi partnere, és csak addig működik együtt az ügyvéddel, ameddig érdekeinek megfelel, s amikor az osztálytalálkozón lehetősége nyílik rá, habozás nélkül a helyére lép. Jellemző módon a darab végén, a harmadik felvonásban még ő tesz szemrehányást „a doktor úrnak”: „Ön hajhászta a reklámot, ön stréberkedett, ön feltűnésileg viszketett! Ön nem ügyvéd, hanem zugfiskális!” Dr. Sárkánynak nemcsak az egzisztenciája ingatag, de a házassága sem kikezdhetetlen. Csató rendőrnyomozó ostromolja a feleségét, és a következő szavakkal udvarol neki: „Egy percig se tudnék szeretni valami egészséges asszonyt. Ah a beteges, szeszélyes, hisztériás, perverz, hipermodern és überneureszténiás nők! Ezeket imádom!” Bár Sárkányné a darabban végül nem csalja meg az urát, éppenséggel nem lehet kizárni, hogy a lipótvárosi asszonyok meghódításában ennyi tapasztalatot szerzett Csató terveit legközelebb siker koronázza.

Az Ördög

Molnár Ferenc talán legnagyobb sikert aratott, 1907-ben született darabja a „krimi-motívumot” kiiktatva immár kizárólag arra koncentrál, hogy bűn-e, ha egy pesti asszony, akinek a neve ezúttal Jolán, hallgat a vágyaira, és megcsalja a férjét, Lászlót Jánossal, a szerelmes festőművésszel. A probléma, melyet a darab felvet, az „asszimilációs dilemma” pszichológiailag rendkívül árnyalt elemzése, amit a szerző egyetemes sorskérdésként jelenít meg. Ennek az izzóan aktuális kérdésnek tárgyalása szervesen következett Molnár Ferenc addigi pályafutásából, és a korabeli magyar polgárság helyzetéből.

Az Ördög alapötlete, ahogy ezt több visszaemlékezés is említi, egy Faust-előadás nyomán született meg. Molnár a teremtés történetét, a Genezis könyvében olvasható „sztorit” helyezte a huszadik századi, budapesti környezetbe. Minthogy a klasszikus magyar dráma, Madách Imre műve, Az ember tragédiája szintén magán viseli Goethe Faustjának hatását, állítható, hogy Molnár Az Ördög főszereplőjét legalább annyira mintázta Mefisztóról, mint Luciferről. Érdemes továbbá megemlíteni azt a körülményt is, hogy ezt a világsikert aratott, bemutatója után rövidesen Torinóban, Berlinben, Londonban és New York-ban is sikerrel játszott darabot Molnár Ferenc a számára kultikus helynek számító Margitszigeten írta, a kisszállóban. A babonás író ezután annyira ragaszkodott a kerti asztalhoz, melyen Az Ördög született, hogy ameddig tehette, más darabjai írásakor is visszatért ide.

Az Ördög látszatra egyszerű „szerelmi háromszög” történet, melynek szereplői egyrészt Jolán, a gyönyörű férjes fiatalasszony, és férje László, a dúsgazdag tőzsdei spekuláns, aki azonban – legalábbis a felesége számára – „vak, süket, sánta”. Másrészt adva van János, a vonzó, tehetséges, jómódú festőművész, aki fiatal kora óra szereti Jolánt. A két szerelmes ember egymásra találását, a házasságtörést az inkább maliciózus, mint sátáni természetű Ördög kommentálja, készíti elő, és végül nyugtázza, mint tervének megvalósulását. Alakja egyetemes dimenzióba emeli a szerelmi történetet, különös tekintettel arra, hogy a darab világából még formálisan is hiányzik Isten, sőt még neve sem hangzik el. Lényeges mellékszereplő a darabban Selyem Cinka, László modellje és szeretője, valamint Elza, fiatal lány, akit a házasságközvetítőként is jeleskedő Jolán férjhez akar adni Jánoshoz.

A szereplők identitása

Mindenekelőtt érdemes többé-kevésbé behatárolni a szereplők identitását, társadalmi helyzetét. Ahogy A doktor úr című bohózatban, Molnár ezúttal sem utal közvetlenül a főszereplők származására vagy vallására, mindazonáltal a második felvonásban, a házavató estélyen már pontosan tudjuk, hol vagyunk. Itt, ahol az Ördög valósággal brillírozik, két résztvevőről is kiderül, hogy zsidó: „Velem is kellemetlenkedett. Tizenkét évvel ezelőtt magyarosítottam a nevemet, még a régi nevemen szólított”, panaszkodik „Egy úr” az Ördögre, aki a jelenet végén maga is epés megjegyzést tesz a „kitért izraelitákra”. Nem lehet kétséges, hogy a dúsgazdag László, aki az Andrássy úton, egy palotában nőtt fel, s most a Városligeti fasorban, egy több emeletes villában tart házavató estélyt, maga is zsidó. Erre utal, hogy londoni tanulmányai után már a terménytőzsdén kereskedik, hosszra, illetve besszre spekulál. Vagyona sorsa azon múlik, hogy egy Amerikából importált hajórakomány kukorica fogyasztható állapotban érkezik-e meg a fiumei kikötőbe, melyről természetesen csak az Ördög tud biztosat. Jolán, sőt az általa „sathenolt” Elza is művelt, emancipált, minden jel szerint zsidó nő – mindketten sok tekintetben hasonlítanak az Egy gazdátlan csónak története című kisregény női szereplőire, Waldnéra, illetve annak lányára, Pirkóra.

János, a férfi főszereplő identitása is bizonyos rokonságot mutat Tarkovics Bandiéval.

Tehetséges, független művészember, az egyetlen, akinek a teljes nevét ismerjük, Száki Jánosnak hívják, vagyis a neve alapján nem zsidó. Pályafutása arra utal, hogy egyszerű emberek lehettek szülei, rajztanárként magánórákat adott a László-palotában, majd külföldre utazott, képezte magát s onnan visszatérve csinált karriert. Nevelősködése idején bejáratos volt a házba Jolán is, akivel kamaszként egyszer csókolózott. A lány szintén szegénynek érezte magát a dúsgazdag környezetben: „Összenéztünk egyszer, a nagy, dúsgazdag famíliában, mi ketten, két odacsöppent szegény ember. Egy koldusfiú és egy kolduskisasszony. Mi ketten értettük egymást”, mondja János az első felvonás harmadik jelentében. Ez a megjegyzés világossá teszi, hogy bár János már jómódú festő, és a társaság elhalmozza megrendelésekkel, de még mindig fűti az emancipációs becsvágy, be akarja bizonyítani, hogy szerény származása ellenére ér annyit, mint a dúsgazdag László, sőt még többet is.

Az élvezetek dicsőítése

A szociális emancipáció azonban csak az egyik, távolról sem a legfontosabb motívuma ennek az elemi erővel kibontakozó, de a társadalmi körülmények és konvenciók miatt hosszú időn át elfojtott szerelemnek. A nyilvánvaló testi vágyon túl a két embert rendkívüli erővel vonzza egymás eltérő kultúrája, személyisége. Mindez nyilvánvalóan kiderül abból, ahogy az első felvonás hetedik jelenetének végén az Ördög arra biztatja őket, hogy vetkőzzék le a gátlásaikat: „Az élet arra való, hogy elégjetek benne! Forrni kell, égni, másokon végigtiporni! Tudom, tudom, komisz beszéd. Azt mondja a nagy tan: szeressétek egymást. De ehhez ti még fiatalok vagytok azzal a rongyos pármillió éves kis életkorotokkal. Ezért vannak ennek a gondolatnak csak aszkétái, vértanúi vagy hazugjai. Ne hazudjunk. A diadalmas világ a kedves és okos komiszaké, ide nézzetek rám, enyém a világ, és amit én itt a ti fületekbe duruzsolok, az mindenkinek a titkos vallása… nem vízzel keresztel, hanem tűzzel… érted, fiam? Magatokat szeressétek, puha bársonyban járjatok, igyatok sok édes bort, csókoljátok egymás száját, és részegedjetek meg, gyermekeim, részegedjetek meg…”

Ezt a meggyőző monológot Pintér Jenő a következőképpen interpretálja: „Az ördög kihívó világfelfogás képviselője: kísértő, leálcázó, erkölcsromboló egy személyben. A bűnös ösztönök és az erkölcsi álláspont küzdelmében az érzéki vágy győz, s az író tapsol a házasságtörés diadalának…. Ez a beszéd az élvezetek dicsőítése, a kerítő démon hangja: kigúnyolása minden spártai világnézetnek, sztoikus életbölcsességnek, keresztény erkölcsnek.”

Szokványos liezon?

A kérdést, hogy Molnár Ferenc szemlélete erkölcstelen-e vagy sem, és realista, vagy tendenciózus képet nyújt-e a századelejei Budapest viszonyairól, ma már komolyan fel sem lehet vetni. Érdemesebb viszont eltűnődni azon, hogy Jolán és János kibontakozó viszonya mennyiben tekinthető szokványos liezonnak. Minden jel arra mutat, hogy a történet jóval többről szól annál, mint hogy két társaságbeli fiatal, egy férjes fiatalasszony és egy független művész enged a kísértésnek. A zsidó Jolán Éva, a keresztény János pedig Ádám, születendő gyermekük pedig egy új faj, egy új embertípus megtestesítője lesz, az ideális magyar polgáré, akinek a lába előtt hever a világ. Egyértelműen erre utal az a tény, hogy szerelmüknél az Ördög bábáskodik, a mitikus alak felbukkanása egyértelműen jelzi, milyen nagy a tét. (Jellemző, hogy Jolánnak hatévi házasság után sincs gyermeke, és épp János küldetése, hogy teherbe ejtse.)

Figyelemre méltó, hogy a darab kortárs elemzője, Bécsy Tamás nem vesz tudomást az „asszimiláció dimenziójáról”: „Az Ördög modern vonása, hogy a főalak cselének eredményeként Jolán kiléphet a kényszerű házasságból, s végre azzal borulhat össze, akit szeret. A házasságtörés vagy az elválás nem olyan dehonesztáló a középosztálybeli asszonyra, ha erre az ördög készteti, vagyis az, akinek az ember tehetetlenül ki van szolgáltatva. Az Ördög nélkül ők az elkövetkező időkben is csak önmagukban hordoznák a szerelmet, megvalósítás nélkül. Az Ördög így a kényszerű házasság helyett a valódi szerelem érdekében munkálkodik. Az ő alakja hasonlít leginkább az intrikus hagyományos alakjára, de nem gonosz, és célja az előbb említettek miatt pozitív.”

Érdemes feltenni a kérdést, hogy a két szerelmest valóban csak az választja el, hogy egyikük házas, és így viszonyuk a korabeli erkölcsi felfogásba ütközik? Úgy tűnik, van bennük más, eltérő identitásukból, kultúrájukból fakadó gátlás is, melyet le kell győzniük. Ehhez van szükség a „kerítő, cinikus harmadikra”, aki „nevén nevezi a dolgokat”, és leszámol János és Jolán önáltatásával. Biztosak lehetünk benne, hogy az Ördög nem törné magát egy szokványos pesti viszony sikere miatt, függetlenül attól, hogy válással végződik-e, új házasságba torkollik-e, vagy sem.

A “szakító levél”

Érdemes közelebbről szemügyre venni a dramaturgiailag mesterien kiaknázott „szakító levelet”, amit az alkalmanként János vetélytársaként is fellépő Ördög, ez a „neuraszténiás bölcs” diktál Jolánnak. „Örökre elvette a lelkem nyugalmát. Amióta elárulta magát, önre gondolok, érzek valahol egy férfit, akit kínoz a szomjúság utánam. Tudom, hogy nem tud aludni. Az én fehér karommal álmodik ébren. Érzem távolból a nyugtalanságát, és ez halálra izgat. Kikezdi a lelkemet. Most már az én szent csöndességemnek is vége. Férfival álmodó asszony lettem, és ebből nem lehet kigyógyulni.” Nem érdemes eltúlozni Sigmund Freud hatását a szkeptikus Molnárra, de tény, hogy a századelő Budapestjén népszerű volt a pszichoanalízis a zsidó asszonyok körében, az a feltáró terápia, amit a bécsi mester a hasonló származású bécsi nők hisztérikus tünetei alapján dolgozott ki. Az Ördög cselekménye leírható az elfojtott „ösztön-én” és a társadalmi elvárásokat közvetítő „felettes én” dinamikus konfliktusaként. Az így keletkező feszültség erejét fokozza, ha eltérő kulturális identitású szereplők vonzzák egymást, és nemcsak társadalmi és erkölcsi, de vallási tabuk is állnak boldogságuk elé.

Bár a két szerelmes egymásra találásához, a „korrobori-tánc” végkifejletéhez kétség sem férhet, érezhető, milyen bizonytalan, átmeneti jelegű az idill. László vagyona, hiába a fényes palota, a tőzsde kiszámíthatatlan alakulásától függ. Az egész társadalmi közeg meglehetősen ingatag és gyökértelen, amit a szerző alteregójának tekinthető, hihetetlenül pontos pszichológiai megjegyzésekre képes, sziporkázóan szellemes Ördög pontosan érzékel. János egzisztenciája pedig a társaságtól függ, és ha elveszíti megrendelőit, ami bármikor bekövetkezhet, vége van. De az „asszimiláció apoteózisának” legnagyobb gyengéje, mondhatni szervi baja az a tény, hogy János, a festőművész csak annyiban tekinthető „árjának”, ahogy Tarkovics Bandi. Hiába magyaros a neve, egész életformája, világfelfogása arra utal, hogy ugyanannak a közegnek a képviselője, mint László, ha nem is zsidó, de teljesen olyan, mintha az lenne. Vagyis a megváltó asszimiláció, melynek során kialakul majd az új, a „tűzzel keresztelő” vallás, mely tudomást vesz végre a világ realitásairól, csak képzeletben létezik, illúzió, hazugság, melyről az Ördög rezignáltan így vélekedik a harmadik felvonás második jelenetében: „A hazugságot, fiam, tisztelni kell. Mátyás királlyal meghalt az igazság, és mégis megvagyunk. De ha egyszer valamelyik királlyal meg talál halni a hazugság, elmehetünk a fenébe.” Ha jól meggondoljuk, az illúzió, hogy a zsidó-magyar asszimiláció megoldást hoz a magyar társadalom egyre nyilvánvalóbb belső feszültségeire, tényleg nem sokkal élte túl I. Ferenc József császárt és királyt…

Pelle János: Zsidó gombolyag. Ráday Könyvesház, 2007. A könyv megvásárolható a Ráday Könyvesházban (1092 Budapest, Ráday utca 27. Tel.: 219-5255, vagy 219 5256). Ha emailben szeretné megrendelni, kattintson ide.

…

Zubornyák Zoltán köszöntőjét követően dr. Gegesy Ferenc polgármester nyitotta meg a találkozót. A polgármester rámutatott, hogy a Ferencváros Önkormányzata, az alapfeladatokon túl évtizede jelentős erőket – anyagit és szervezésit egyaránt – fordít sokféle kulturális tevékenység támogatására.

• Az ún. Saját rendezvények sorába tartozik a Ferencvárosi Nyári Játékok és a Ferenc napi búcsú. Ezek teljes költségét az Önkormányzat biztosítja.
• A Ráday Kultucca néven ismertté vált fesztiválok esetében a külső szervezők élvezik az Önkormányzat támogatását, de csak támogatásra számíthatnak, a teljes fedezet biztosítása, a szervezés és lebonyolítás az ő feladatuk.

Elég sok a „nem alapfeladatokra” fordított összeg, mutatott rá a polgármester, ami recesszió idején csökken ugyan, de nem szabad, hogy az első és legkevésbé védhető tétel legyen. A mostani helyzetben a szakmai színvonal mellett megkerülhetetlen a látogatottság kérdése.

Fontos, hogy szülessenek koncepciók, hosszabb távra szóló tervek, mondotta Gegessy Ferenc. Ezek megindításában ő maga is szívesen vállal szerepet.

Felszólalások

Zoboki Gábor építész a MŰPA tervezője az intézmény működéséről, céljairól, lehetőségeiről beszélt. Kifejtette, hogy a kerület fontos partner, egyben célközönség is.

Geszti Péter a C.E.T. kommunikációs igazgatója a Közraktárak felújításáról és az új működésről adott tájékoztatót.

Bojár Iván András felszólalásában elmondta, hogy meggyőződése szerint a főváros egységesebb, koncentráltabb irányítás mellett hatékonyabban fejlődne. Ferencváros üdítő kivétele ennek a tételnek: függetlenségét jól használta, a Ráday utca, de az egész kerületi rehabilitáció ezt fényesen igazolja.

A továbbiakban felszólalt Bérczes László ( Bárka kikötő fesztivál), aki rámutatott, hogy a Ferenc téren valódi közönségre találtak.
Böszörményi Gergely (Református zenei fesztivál) felhívta a figyelmet arra, hogy aAz egyre szűkülő támogatási rendben számolni kell azzal is, hogy a Ráday utca – legalábbis a nagy rekonstrukciós munkák végéig – egyre nehezebben képes befogadni a fesztiválokat. Fodor Tamás (Stúdió K Színház) arra mutatott rá, hogy szépek és ambiciózusak a nagy kulturális fejlesztések – C.E.T. és MŰPA – de figyelni kell a kis műhelyekre is, mert a kultúrában a „kicsiknek” komoly szerepük van.

Orbán György (Ráday Könyvesház) a Kulturális Fórum előkészítése során eljuttatott kérdésekre írásban válaszolt. Kifejtette, hogy párbeszédre van szükség: kérdésekre, válaszokra, és azt követő újabb kérdésekre. Komolyan kell venni a „megrendelést”: koncepcióban kell gondolkodni, tágabb összefüggésben is meg kell fogalmazni a kerület kulturális életének, ezen belül a Ráday Kultucca fejlődési lehetőségeit.

…

Orbán György

Létezik-e valódi igény egy kulturális stratégia megalkotására a Ferencvárosban, s ha igen, milyen célokkal indokolható annak létjogosultsága?

A kulturális stratégia megalkotása nem igény, hanem kötelesség. A kerület politikai-gazdasági-közigazgatási vezetésében a „kultúra” több szinten megkerülhetetlen. Nem képzelhetőek el politikai-gazdasági célok, városfejlesztési-revitalizációs stratégiák kulturális célok, illetve következmények nélkül. A nem megfogalmazott stratégia is stratégia. A konszenzus nélküli működés is működés.

A politikai stratégiák-döntések előkészítésében, megvalósításában a kultúra szakemberei, intézményei bevonhatóak vagy kihagyhatóak. A kapcsolat fokmérője a bizalom vs. bizalmatlanság, a nyíltság vs. zártság, összefoglalva: a kooperációs készség. A partneri viszony lehet mellérendelő – erre jó példa volt a Művészeti Tanács – és lehet alá-fölé rendelő. Utóbbira jellemző, hogy „támogatásnak” minősül minden kulturális célra fordított összeg. Véletlenül se „beruházás”, „fejlesztés”, „rehabilitáció” stb.

Vannak-e az itt élők kultúrájának folyamatosan jelen lévő értékei, tartósan megőrzendő funkciói? Felelősségünk-e a fenntarthatóság biztosítása, és az értékek és funkciók megújítási kötelezettsége mennyiben terhel minket?

A Ferencvárost épp a kultúrához fűződő speciális – aktív – viszonya emeli ki a budapesti kerületek sorából. Külső megítélés szerint a kerület teljesítménye kiemelkedő, és ez az általános vélemény részben siker, részben „megőrzendő” érték. A főváros egészét figyelve változott a helyzet. Pont a ferencvárosi siker indukál egy erősödő versenyt. Nem elég „hozni a korábbi szintet”, fejlődni „kell”: a sok éves munka és befektetés már meghozza gyümölcsét. Ebben a szakaszban nem leépíteni, hanem fejleszteni kell. A fejlesztés nem támogatásbővítést jelent ebben a fogalmazásban, hanem hatékonyabb kooperációt és működést.

Tudjuk-e és ugyanakkor érveink közt szerepel-e az, hogy mindez segítheti a társadalmi kohéziót és demokráciát s nem utolsósorban a civil társadalom fejlődését, továbbá − ettől elválaszthatatlanul − a hazánkban jelenleg igen erős ideológiai, politikai megosztottság enyhítését?

Társadalompolitikai célok-eredmények közvetetten várhatóak – nem kerülhető meg az egyes műfajok autonómiája, hatékonysága, képviseletének színvonala stb. – de az igenis elvárható, hogy a szakmai-műfaji célok között szerepeljenek a kerület társadalmára figyelő megoldások, módszerek. Ez a szint – optimális esetben – a szűken vett kulturális szakma, a kerület politikai szervezettsége, és a tágan vett közönség közti kooperáción múlik. Azon, hogy az érintettek mennyire képesek egymással okszerű kommunikáció révén kooperatív helyzetbe kerülni. Képesek-e egymásnak kérdéseket feltenni, ezekre válaszokat adni, a válaszokat megvitatni, és ennek alapján konszenzusra jutni. Egyszerűsítve: ha érkezik a művészetek nyelvére lefordítható „megrendelés”, akkor lehet megoldásokról beszélni.

Miképpen építünk az itt dolgozó művészek és kulturális szakemberek tehetségére, tudástőkéjére és kreativitására? Kellőképpen tisztában vagyunk-e azzal, hogy több évtizedes munkásságuk maga is Ferencváros kulturális tradícióijához tartozik?

A Ferencváros személy szerint nekem kiemelt, megbízható, és hosszú távra izgalmas feladatot jelentő partner. Biztosította több éves munka számára, hogy koncepcióvá állhasson össze, elfogadta a részeredményeket, a hibákat és megtorpanásokat, volt idő valódi értékek létrehozására. Ilyen értéknek gondolom egy hagyományos belvárosi könyvesbolt, és két művészeti fesztivál megalapítását és működtetését.

Ha lehetőséget kapok, pláne intézményesített formában, hogy tapasztalataimat, kapcsolataimat, lehetőségeimet a kerület tágabb érdekei szolgálatába állítsam, örömmel teszem. Ezt a felkérést-bevonást komolyan veszem, ahogy azt is elvárom, hogy hozzáértésemet-elkötelezettségemet komolyan vegyék.

Amennyiben létrejönne egy ferencvárosi Kulturális Fórum, annak milyen szerepet szánnál, hol tudod elképzelni szerepét kerületünk életében?

A Kulturális Fórum induló helyzetben lehet egy „ökumenikus konferencia” a kerület politikai és szellemi erőinek találkozására. Számomra a Bakáts téri plébánia legalább olyan fontos partner, mint a politikai pártok, vagy az oktatási intézmények hálózata. A kerületi célú intézményi működés számára mondhatunk újat, frissítőt, gazdagítót. Egy ilyen fórum – akár egyszeri – me3gtervezésében szívesen veszek részt.

Javaslatok?

• A Ráday utca a Kálvin tér és a Bakáts tér felújítását követően Budapest kiemelkedően fontos utcája lesz/lehet.
• A hátralévő időt úgy kellene felfogni, mint egy közös felkészülést az utca megnyitására.
• A felkészülés egyik eszköze-technikája lehet a Kulturális Fórum.
• A felkészülés fontos lépése azoknak az érdekeknek/érdekelteknek a feltérképezése, akiktől várható magas színvonalú és elkötelezett működés.
• A kerület legyen ennek a működésnek a katalizátora/működtetője.Az együttműködés különböző formáit keressük meg az „egyedi támogatástól” a több évre – projektre – szóló együttműködési szerződésig; a támogatástól a közös kulturális vállalkozásig.
• Projektek mérkőzzenek, ne személyek.
• A műfajok kooperáljanak és ne kiszorítsák egymást.
• A meglévő projektek alapján érjük el, hogy a Ráday Kultucca legyen kiemelt/meghívott fesztivál, kerüljön be a „nagyrendezvények” kategóriájába. Ennek elérése érdekében hozzunk létre egy „Kultucca-lobbyt”. Ez lehetne egy új Művészeti Tanács, amelyik a polgármester mellett tanácsadó, döntés előkészítő, véleményező testületként működik. Erejét tekintélye biztosítja, ill. egy olyan megállapodás, amely a kerület politikai erői között jön létre a Művészeti Tanács létének elfogadására. Használják ők is!
• A Kulturális Fórum és a Művészeti Tanács két szint. Az utóbbi szűkebb körű, operatív, és önmozgó: összehívhatja magát önállóan is. Érdekeltsége a profi művészeti műhelyekre, fesztiválokra, művészeti intézményekre terjed ki. A Kulturális Fórum a kerület kulturális életében szerepet játszó intézményeket-szervezeteket-szakembereket gyűjti össze: oktatás, közművelődés, kerületi pártok, civil szervezetek stb.

…

Az EÖK!K vitaestjének meghívottjai:

• Rudolf Chmel, a prágai Károly Egyetem Kelet- és Közép-európai Tanulmányok Intézetének igazgatója, Csehszlovákia volt budapesti nagykövete, volt kulturális miniszter
• Ormos Mária, történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja
• PeterWeiss, a pozsonyi Közgazdaságtudományi Egyetem tanára, a Demokratikus Szlovák Baloldal egyik alapítója és volt elnöke

• Hushegyi Gábor,
  a Szlovák Nemzeti Múzeum kurátora

• Gyáni Gábor,
  történész, az MTA TTI tudományos tanácsadója, az ELTE BTK egyetemi tanára

• Závada Pál, szociológus, író

A kerekasztal beszélgetés moderátora Mihancsik Zsófia

A vendéglátók: Törzsök Erika, az Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány elnöke és Donáth Ferenc a Nagy Imre Társaság Budapesti Szervezetének elnöke.

Helyszín: Ráday Könyvesház, 1092 Budapest, Ráday utca 27. Időpont: 2009. január 19. 16 óra

Az EÖKIK (Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány) a Magyar Kormány háttérintézete. Kutatóbázis és stratégiai műhely. Feladata a térségben alapvetően fontos folyamatok elemzése, új trendek előrejelzése, gyorselemzések készítése és alkalmazott kutatások folytatása. A Közalapítvány független, nem profitorientált kutató intézmény.

Főbb kutatási irányai:Kisebbségek – gazdasági átalakulás – regionális együttműködés; a kisebbségi jogok védelme a nemzetközi jogban; a romák helyzete Magyarországon; összehasonlító nacionalizmus-kutatás; regionális innováció és többnyelvűség; az egyházak szerepe a kisebbségi közösségek életében; az egymás felé forduló régiók gazdasági és intézményi együttműködésének kutatása.

…

…

Diskusné fórum – Vitafórum 14.30

Máme riešenie? – Van megoldás?
Diskusia o napätých slovensko-maďarských vzťahoch
Beszélgetés a feszült szlovák-magyar viszonyról

• Orbán György (MR- MK) – riaditeľ – igazgató
  Dom knihy Ráday Budapešť – Ráday Könyvesház, Budapest
• Krasztev Péter (MR – MK) – riaditeľ – igazgató
  Kulturný inštitút Maďarskej republiky – A Magyar Köztársaság Kulturális Intézete
• Dušan Ondrušek (SR – SZK)- výkonný riaditeľ – ügyvezető igazgató
  PDCS, o.z. Partners for Democratic Change Slovakia
• Zuzana Tordová (SR – SZK) – konzultantka – konzultáns
  PDCS, o.z. Partners for Democratic Change Slovakia
• Hunčík Péter (SR-SZK) – psychiater – pszichiáter

Vianočné ohrievadlo – Karácsonyi Kézmelengető 17.00

Koncert Istvána Szabóa – Szabó István pánsíp művész koncertje 19.00

Srdečne Vás očakávame! Szeretettel várunk mindenkit!

A szerzővel beszélget Józsa Márta és Orbán György.

Közreműködik Barvich Iván kontratambura, tárogató és Dobák Kata ének.
Helyszín: Ráday Képesház, 1092 Budapest, Ráday u. 25. (Telefon: 219-5255)

…

A mikszáthi anekdotikus elbeszélőművészet hagyományait hasznosító mű a legjobb értelemben vett szórakoztató szépirodalom. Szórakoztató és szép, miközben amiről szól – egy határ menti felvidéki kisváros polgárainak háborútól, hadifogságtól, kitelepítéstől és a szocializmus építésétől terhes és zajos élete –, valójában egy szebb és jobb polgári (emberi) világ menthetetlen pusztulásának látlelete.

Ami mégis összetartja a városka jobb sorsra érdemes, különbözőségükben is szeretnivaló tagjait – és magát e szeretnivaló regényt –, az a köztük levő, személyes sorsuk alakította eleven viszonyrendszer. Az a bizonyos mindent átszövő ezüstszál, mely az emlékek felidézésével a nemzedékeken át visszavezethető múlt – és így a család, a rokonság, a közösség – össze- és fenntartását biztosítja.

Az ismert szakember és közéleti személyiség első regénye.

…

Hunčík Péter

(Ipolyság, 1951) – pszichiáter, etnopszichológus. Az ipolysági magyar gimnáziumban érettségizett. 1976-ban a pozsonyi Comenius Egyetemen orvosi diplomát szerzett. Oklevele megszerzése óta orvosi tevékenységet folytat, 1988-tól pszichiáterként dolgozik. 1989-ben a Nap című lap alapító főszerkesztője.

1990 és 1992 között Václav Havel csehszlovák köztársasági elnök egyik tanácsadója. 1993-tól a Márai Sándor Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, 1997-től az alapítvány égisze alatt működő Európai Kommunikációs Tréningközpont vezetője.

„Érthetetlenül karatyoló magyarok, koszos polyákok, ápolatlan románok, primitív bolgárok, pállott leheletű horvátok, csipás szlovákok és bosszúszomjas, sunyi szerbek. Mindig csak üzengetnek, sohasem beszélnek egymással, nem néznek egymás szemébe…”