Csókolózó gerlepárok úgy kacagtak rajtunk…
“A virágnál, a legszebbnél, összeért az ajkunk, csókolózó gerlepárok úgy kacagtak rajtunk.” Sokrétegű, bonyolult, baladásan-mitologikusan homályos mű.
…
A feltételezett teret – tornác? – kétdimenzióssá teszik a virág girlandok. Feltünő, hogy a korlát mögött fut a legközpontibb szál, és nem bújik át, nem válik háromdimenzióssá a kép. Nyilván erős iszlám hatásra gyanakodhatunk, valahol az arabeszk hagyományában keresve előképet.
Ennek a térszervezésnek némileg ellentmond a központi üres térben lebegő két madársziluett. Méretezésük, egymáshoz és a nézőhöz fűződő viszonyuk a hagyományos európai perspektíva törvényeit követi. Megjelenítésük, szublimált, leegyszerűsített fogalmazásuk viszont ázsiai, ezen belül japán, talán zen értelmezésre ad lehetőséget.
A két főalak a klasszikus giccs – ma már kedves – törvényeit követi. Figyelemre méltó alkotói döntés eredményeként a puritán színkezelés adta lehetőségeken belül a nagyrészt zöldben tartott férfi haja, nyakkendője és kétsoros zakójának gombjai megegyeznek a nőalak megjelenítésére használt bordó?, piros? cérna színével. A zöld, diszkréten, csak a plisszírozott szoknya szegélyén jelenik meg. A két szín kölcsönös használata ábrázolja az “egybefonódás” rejtett, ám mégis kiolvasható erotikus üzenetét.
És ezen a ponton érjük el a mű valódi tartalmát, egyben sikerének titkát is. A névtelen mester, aki követi az előnyomás adta lehetőségeken belül a tágasabb terv, az Opera Magna törvényeit, a színkezeléssel árulja el személyes viszonyulását: vágyik a nagy egyesülésre, ezt kívánja az ifjú párnak, és talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt sejtjük, hogy magának is.
A hivatkozott gerlepár látványa némileg megzavarja a felkészületlen nézőt, megejtően fecskeszerűek, de lehetséges, hogy zoológiai képzetlenségünk okán nem ismertük fel a magyar vidék “villásfarkú gerlepár” néven ismert emblematikus madarát.
Ismereteink szerint ez a rurális alfaj teljesen domesztikált, csak ember közelében él meg . Legfontosabb élettere nyáron a nyárikonyhák, télen belépők, konyhák, átjárók, néhol kamrák, élelmiszer tárolására használt helyiségek kies világa. Polcok, stelázsik szélén fészkel kisebb, karcsúbb testű rokonuk, csíkszerű telepeket alkotva. A gazdaállatnak tekinthető ember, és szűkebb környezete együtt lélegzik, egymásból és egymásért él, megteremtve zaklatott korunk számára az ökonomikus életszervezés követendő példáját…
…
Nincsenek hasonló írások.
