Egy politikai rendszer legitimációs törekvései
Nem is olyan nehéz megérteni, mi történhetett 1957 tavaszán az akkor induló televízióban. Nem is olyan nehéz ma megérteni, miért volt olyan fontos a hatalom számára a híreket továbbító televízió!
…
Az 1956-os forradalom leverése után nagy erővel indult meg az új hatalom legitimálása, politikai vezetőinek bebetonozása újonnan elfoglalt pozícióikba. A hatalom legfelsőbb urai pontosan tudták, hogy a közvetlen diktatúra eszközeivel a hatalmat nem lehet hosszú ideig megtartani. A kommunikációt mint legitimáló eszközt is be kell vetni!
Feledtetni a közelmúlt eseményeit
A televízió kettős kötöttsége jól látszik az első napok műsoraiban. A politikai háttérműsor (beszélgetés régi május elsejékről: Randé Jenő) a politikai demonstráció közvetítése (május 1-jei felvonulás), lássátok mennyien vannak velünk és a cirkusz (Párizsi jégrevü) mindjárt ott van az első napokban a palettán. Bednai Nándor rendezésében vidám estet és vetélkedőt közvetítettek az Operettszínházból ez is mutatja, hogy milyen széles volt a skálája a harceszközöknek, amelyeket be lehet vetni a siker, a tömegek megnyerése érdekében. A politikai cél világos volt: feledtetni kell az emberekkel a közelmúlt eseményeit, a halottakat, az ismét romos utcákat. Visszaadni legalább a hétköznapi hitet, hogy élni lehet és érdemes itt Magyarországon.
Ebben a politikai légkörben kellett megszervezni, megindítani és üzemeltetni a televíziós híradó első adásait. Az indulás körülményeire így emlékezik Karsai Nándor, az első hírműsor gyártásvezetője: „Rózsika is, én is a minisztérium Filmfőigazgatóságától kifejezetten azért kerültünk a televízióhoz, hogy megcsináljuk a televíziós híradót. Az akkori állapotokról annyit, hogy volt a tévének összesen egyetlen Arriflexe, ehhez volt négy operatőr – Mezei István, Nagy József, Varga Vilmos, Mestyán Tibor. Ezzel vége is a felsorolásnak. Nem volt se vágóasztal, se laboratórium, sem pedig vetítőgép. Még a musztert sem volt min megnézni, normál filmre dolgoztunk. A hónunk alatt vittük ki a tekercseket a filmgyárba… autónk se volt. Sőt, ha jól emlékszem, a cégnek volt egyetlen kocsija, a főnöki autó, Kulcsár Feri bácsié. (Ő volt a televíziót felügyelő alelnök.) De azért mindig lehetett kölcsönautót kérni attól a cégtől, ahol forgatni akartunk. Aztán vagy személykocsit küldtek értünk, vagy mikrobuszt, vagy pedig nyitott platójú teherautót.”
A Filmhíradó és a Tévéhíradó versenye
Az indulás körülményeire való visszaemlékezés mutatja a kezdetek eszköztelenségét, szegénységét, de azt is jelzi, hogy az érintettek átlátták a megjelenés fontosságát, hisz azért küldenek kocsit, hogy megjelenhessenek az új médiumban, s ezzel politikai és gazdasági helyzetüket erősítsék. A kezdeti korszak híradós ambícióira a hetente egyszer jelentkező filmhíradó és az akkor még szintén csak egyszer, kedden, később már kétszer jelentkező tévéhíradó hírversenye (frissesség) nyomta rá a bélyegét. Be kellett bizonyítani, hogy van létjogosultsága a tévéhíradónak, s nem elegendő a filmhíradó televíziós sugárzása! A bővülő személyi állomány (Sík Igor, Vecsey Marietta, Burza Árpád, Kocsis Sándor) szakmai kvalitásai is eredményezték, hogy a hírverseny a televízió javára dőlt el. A folyamat megállíthatatlan volt, amely először a filmhíradó struktúrájának átalakulásához, majd, a verseny végérvényes veszteseként, megszűnéséhez vezetett.
Matúz Józsefné (Rózsika, ahogyan Karsai Nándor említette visszaemlékezésében) – a filmhíradóval folytatott gyorsasági verseny egyik televíziós résztvevője – technikai előnyt is említ. A 16 mm-es filmre való áttérésnél a kétszalagos (hang-kép külön szalagon fut szinkronban) technika segítette a tévéhíradót abban, hogy az eseményekhez közelebbi időpontban tudjon hírt adni, mint versenytársa. Áttörésként 1959 áprilisát említi, amikor is „Nasszer egyiptomi elnök látogatott Budapestre. 9 órakor jött meg a gépe és mi este azt mondhattuk: ma reggel Ferihegyre érkezett…”
A 60-as évek elejére vált a híradó napi adássá, és ezzel véglegesen győzött a filmhíradó fölött. Matúz Józsefné visszaemlékezésében a következő neveket említi meg mint híradójának oszlopos tagjait: Horváth J. Ferenc, Márványi György, Dobrovics István, Buczkó György, Ipper Pál, Varga József, Bayer Ilona, Bokodi Béla, Vajek Jutka, Pálffy G. István, Chrudinák Alajos, Sugár András. A belsős csapaton túl az állandó bedolgozókról így ír visszaemlékezésében a híradó főszerkesztője: „A legjobb magyar újságíróknak adtunk lehetőséget: Pető Tibortól … Baranyi Feriig, Gedeon Páltól, Pálffy Józsefen át Heltai Andrásig. A legkülönbözőbb egyéniségeket kerestem, politikai megfontolásoktól függetlenül.”
…
Az 1957–1970-es korszakra az volt a jellemző, hogy a hatalommal, a politikával egy csapatban focizott a híradó, nem törekedett távolságtartásra. Függetlenségi törekvései – ha voltak – a szakszerűségben, a személyiségek jó kiválasztásában és az információáramlás pontosságában és gyorsaságában voltak érzékelhetők. Ennek a korszaknak volt a koronázatlan királya Matúz Józsefné, aki 1957 májusától 1985 decemberéig vezette főszerkesztőként az MTV híradóját.
(Részlet Babicky László Szabadság tér 17. című könyvéből)
Babicky László: Szabadság tér 17. (Ráday Könyvesház, 2007. Akciós ára: 1500 Ft.) Vásárolja meg a Ráday Könyvesházban! (1092 Budapest, Ráday utca 27.)
…
Nincsenek hasonló írások.
