Fehér rózsa-díjak a kultúráért

linija

Orbán György, a Ráday Könyvesház vezetője, Bordás István, a Sárospataki Képtár igazgatója, a Teva Magyarország Zrt. gyógyszergyár és a Budapesti Városvédő Egyesület kapja idén a Kultúraközvetítők Társaságának jelképét ábrázoló Fehér rózsa-díjat.

orban1(MTI) – A négy díjazott kimagasló kultúraközvetítői munkássága, magas szakmai felkészültsége elismeréseként kapja az 1992-ban alapított erkölcsi díjat – mondta Balassa M. Iván, a Kultúraközvetítők Társasága alelnöke csütörtökön.

Orbán György 2001 óta rendezője a Ráday utcai Ünnepi Könyvhétnek, 2003 óta a Költészet napi fesztiválnak, 2002 óta szerkesztője a Mesterkurzus irodalmi sorozatnak. A Ráday Könyvesházban alakult meg a Magyar Műfordítók Egyesülete és saját irodalmi-műfordítói sorozatának is a könyvesházi pince a helyszíne.

Bordás István munkáját a Bodrogkeresztúri Faluház vezetőjeként kezdte, később részt vett a Zempléni Művészeti Napok lebonyolításában. 2007 óta a Sárospataki Képtár vezetője. 2000-től a Zempléni Múzsa című társadalom-tudományi és kulturális folyóirat főszerkesztő-helyettese, 2003 óta lapigazgató, egyben a Zempléni Múzsa Alapítvány kuratóriumának elnöke.

A Teva Magyarország Zrt. gyógyszergyártó cég jelentős támogatója a Roma Veritas Alapítványnak, amelynek segítségével tehetséges roma fiatalok egyetemi tanulásához ad ösztöndíjat; a Teva ezen kívül nagy összeggel támogatja a fiatal filmesek művészfilmjeinek megvalósulását és ösztöndíjat létesített fiatal, frissen végzett diplomás színészek számára is.

A Budapesti Városvédő Egyesület ebben az évben ünnepli megalakulásának 25. évfordulóját. Az eltelt 25 év alatt az épített környezet védelme, a régi értékek megmentése, Budapest szellemi örökségének összegyűjtése és feldolgozása terén számos jelentős eredményt ért el. Helyi csoportjai, önkéntes segítői, vetélkedői révén több generáció tagjaival bővült a városért tenni akarók köre. Működésük nyomán a települési értékvédelem országos mozgalommá vált.

A Fehér rózsa-díj a szervezet célja szerint a minőség, a közösségek, az alkotó és értékőrző emberek iránti tiszteletet fejezi ki. A társaság a kultúraközvetítő szerepet nem köti szakmához vagy intézményhez, csak az elhivatottsághoz. A díjat a közgyűlés minden évben titkos szavazással ítéli oda.

Fotó:Nándorfi Máté

Nincsenek hasonló írások.

1 hozzászólás a “Fehér rózsa-díjak a kultúráért” cikkhez
  1. Gratulálok Orbán Györgynek. Szerencsétlen sorsú ismerősöm 1995-ben szintén megkapta a Fehér Rózsa díjat, de az interneten hiába keresem…
    Pedig pár éve még rátaláltam…

Van véleménye? Ossza meg velünk!

Hozzászólni regisztráció nélkül is lehet, ha azonban szeretné nicknevét regisztrálni, akkor kattintson ide: .


(kötelező)
(kötelező)
Hozzászólás szövege: