Gombostűhegyre tűzve a lét

Ruttka Andrea kiállítása április közepéig lesz látható a Ráday Képesházban
linija

Március 20-án volt Ruttka Andrea textiltervező Szúrópróba című kiállításának megnyitója a Ráday Könyvesház galériájában (1092 Budapest, Ráday utca 27.) A kiállítást Karafiáth Orsolya költő (és mint kiderült: gombostűszakértő) nyitotta meg.

ruttka_portreKarafiáth Orsolya megnyitója inkább felolvasás volt: amelyben két gombostű beszélgetése közben a jelenlevők sokat megtudhattak a női lélek, a női gondolkodás, a női táskák titkairól. Gombostűhegyre tűzve a lét.

Orbán György galériatulajdonos óva intette az egybegyűlteket, különösen a férfi nemhez tartozókat, hogy ne bízzanak az első reakcióban, mint ő tette. Ne gondolja senki, hangsúlyozta, hogy Ruttka Andrea művei túl nőiesek, vagyis nem igazán komolyak. Mert hajlamosak vagyunk azt hinni, ironizált Orbán, hogy csak mi férfiak vagyunk azok akik, drámai szögben előre dőlve küzdünk az élet, a forintárfolyam, a politika hullámveréseivel… Pedig előttünk a minta, egyszerűen, színesen, sőt derűsen! Ne habozzunk derülni, ne féljünk a színességtől, ne higyjük, hogy a szomorúság és a bánat jobb tanácsadó lenne, mint az öröm.

ruttka_orban

Orbán: Ne habozzunk derülni, ne féljünk a színességtől.

Ruttka Andrea kiállítása április 14-ig lesz megtekinthető a Ráday Könyvesház (1092 Budapest, Ráday utca 27.) galériájában. A szervezők április 14-én 17.00 órától várják a barátokat, érdeklődőket a kiállítást záró – finissage – délutánra.

Nincsenek hasonló írások.

1 hozzászólás a “Gombostűhegyre tűzve a lét” cikkhez
  1. A szövegillusztráló lépen vajon Karafiáth Orsolya látható? Szokatlan ezt a kép a fotósorozatában.

Van véleménye? Ossza meg velünk!

Hozzászólni regisztráció nélkül is lehet, ha azonban szeretné nicknevét regisztrálni, akkor kattintson ide: .


(kötelező)
(kötelező)
Hozzászólás szövege: