Ismeretlen katona

Helyrehozhatatlan tévedés a borító. Tudom, hogy vicc akar lenni, de vannak jó viccek, ez meg nem az. Sőt. Aki a borítót akarja, annak a belbecs lesz csalódás, aki a szerzőket, az nem jut hozzá. Mindenki félre van vezetve, és ez nem vicc.

Borzalmas, meg jó. Jó és borzalmas. Az arányt nem akarom eldönteni, maradjon így, ahogy a fociban mondanák: így igazságos.

Túl sok/féle a szerző, túl sok/féle a történet. A kevesebb több lenne – jut eszembe (ez is vicc akar lenni). Mondjuk Hazai Attila azon az okon, hogy nem volt katona és írása se a tárgyról szól. Aztán bő lehetőséget kínál a szerzők-szövegek azon sávja, amelyek a tematika örvén, a személyes részvétel okán valóban katona-történetek laza-lazább füzérét adják. A nyájas olvasók közül azok értik legjobban, akik velük együtt voltak katonák. Ez az értési coefficiens az életrajzi-időbeli origótól távolodva látványosan csökken. Mit ért meg a nyolcvanas évek nehéz sorsú magyar népkatonája Ferdinandy György történetéből? Ennyi erővel szerepelhetne Botond, Dugovics Titusz, Tyukodi pajtás, egy vörös sipkás is szerzőként, hogy nevezetesebb közlegényeket említsek az obsitos korosztályokból.

A válogatás ki nem mondott, de alkalmazott módszere szerint csak az istenadta és elnyomott közlegény jut szóhoz, ez az egyetlen lehetséges nézőpont. Nem ironizálok, az írók és írások tényleg csak egyetlen nézőpontot ismernek, ezt az egyet tartják elfogadhatónak. Hadseregről, bármelyikről, csak anti hangfekvésben eshet szó. Katona kényszerből, hülyeségből, vagy gazemberségből lehetni, felmentés nincs, a szabadság és a civil élet kötelező. An-ti-mi-li-tar-iz-mus! – értve vagyok?! Hátra arc, Abtreten! Jön az embernek, hogy átálljon.

A virtigli katona történetek jó része kisebb nagyobb nyírás, fazonírozás eredményeként fogyaszthatóbb lenne. De ez már nem katona-dolog, ez irodalom lenne, ha lenne. Az meg, tudjuk, kényes jószág. A versenyből – itt is – a jobbak kerülnek ki győztesen – mint Parti Nagy disznai – pedig perben-haragban vagyok vele, mert Kőrösön – szerintem – nem volt laktanya. Ezek a disznók csak az én 1970-es 37-es forradalmi disznóim lehetnek, „akik” őrjöngve ugrottak a kerítésnek, amikor Barsi honvéddal szó szerint a fejükre borítottuk a moslékot. A lovas kocsi platójáról a zsíros, lötyögő, baromi nehéz olajoshordókból. Egyik láb a platón, a másik a kerítésen, miközben a disznók, sőt vad/disznók fogcsattogtatva ugráltak föl. Oda beesni! Barsi üvölt – nyilván én is, de azt nem látom – és rúgja a fejüket. Egyébként Barsitól tanultuk a Marseilles francia szövegét: Nótát! Alons enfants de la patrie…

Nem tetszik – nagyon – hogy Vámos Miklós átkölti jó Jurinovics Miklóst Zrínyi Miklóssá és az 1956-ban a Juta domboknál elesett tiszt nála a németek tüzében lesz hősi halott. Már amennyiben a németek egy oldalra kerülnek a szerencsétlen pesterzsébeti forradalmárokkal. Bizony, derék, piros fejű Szundi őrnagyunk, a pol.tiszt ott szerzett magának örök dicsőséget, amikor a pincébe menekült felkelők közé kézigránátot vágott. Hogy jönnek ide a németek? Ha nincs kéznél más, ők mindig megteszik?

Vannak írások, amik egyszerűen csak nem elég jók. Irodalmi szempontból nem nehéz az értelmezés – jó írás, rossz írás – de ha ettől eltekintek – nem tekintek el – de ha mégis, akkor jön a szomorúság. Ennyi év távlatából már nyolcvan is régen volt. És ez a távolság nem csökkenti az összkép gyengeségét. Mi is lett volna olyan borzalmas? Télen hideg volt, nyáron meleg. Korán kellett kelni, és kevés volt a nő, sok a férfi, volt pia, de mégse elég, bár azért valahogy mindig akadt. Ezeknek – nekünk – a nagyapja gyalog jött haza a Dontól, vagy valahonnan. Aztán, ha mégis ránk törnek a gaz nácik, akkor ki védi meg a hazát? Mert a katonák nem, azt borítékolhatjuk!

Akkor meg mi a jó? Minden írás, ami nem a magyar néphadseregről tudósít, fejhosszal élőbb. Talán mert valódi veszélyben más az ember. Íróbb? Komolyabb? Hitelesebb? Fedezete van a történetnek. Amíg én írok, addig fedezz! És érzem a szagot, itt nem vaktölténnyel lőnek. Józsa Márta katonalány férfi a talpán. Balázs Attila riportja olyan tömör, mint egy tökön rúgás, Fenyvesi Ottó haditudósít, mint Capa, a frontvonalból. Bozsik Péter kemény: „Egyéves börtönbüntetés, csak azért, mert pöcs van a lábad között …Börtönegyetem. Végül Tito marsall is a börtönnek köszönhette, hogy megszilárdította a hatalmát a kommunista párton belül. Én is megerősödtem. Odakünn lélekben. Azt tanultam meg, ezekkel soha, semmit, semmikor. Ha valakiben egy kicsit is megbíztam, azonnal rábasztam. Persze voltak, lehettek volna kivételek. (Azokat a sajátjaik lövik le. Ugye?) Egyszóval a szokásosnál is óvatosabb lettem. Kisebbségi reflex.” Szerbhorvát önmarcangolóan bátor: „ (Eichmann) Tudom, hogy Eichmann hazudott, amikor arra hivatkozott, ő csak parancsot teljesített és blablabla. Onnan tudom, hogy a mi egységünk is épített fogolytábort, ahová civilek is kerültek, és ahol verték agyon az embereket. Én „csak” bizonyos papírokat írtam ki, pl. telefonpóznák szállításáról kellett gondoskodnom. Abból épült kerítés, szögesdrótostul, árammal.

Egy kicsi Eichmann voltam. Eine kleine Eichmann. (Ein kleiner Eichmann. szerk.)

Még Vári Fábián László hihetetlen balladája is hihető, bár ő tényleg az Óperencián túlról érkezik.

Ne adja Isten, hogy háború legyen, ne adja Isten, hogy védelemre szoruljunk, mert csak ismeretlenek védenének meg minket, ha igen. A mieink hol masíroznak?

…

Nincsenek hasonló írások.