Jár a baba…
Akkor lássuk az idei fesztivált a főrendező szemével, vagyis ahogy én láttam/nem láttam. Mint a szakács, aki inkább főz, mint eszik. Első nap, csütörtök, Stúdió K, Futurbia/Párbeszéd Budapest jövőjéről. Külföldi meghívottak előtt beszél Gegesy Ferenc polgármester Ferencváros rekonstrukciójáról, én a Ráday Kultuccáról.
Kísérje jogos fenntartás beszámolómat, de előlegezett jóindulattal tudják be az emelkedett hangot a szülő örömének: nagy pillanat az, amikor lábra áll a gyermek! 2003-ban kezdődtek a Ráday utcában a Költészet napi fesztiválok. 2004-ben meghívtuk Tadeusz Rózewicz jeles lengyel szerzőt, innentől számítjuk „nemzetközinek” magunkat. 2005-ben a József Attila centenárium idején kaptunk először igazi nemzetközi feladatot.
Az Olasz Kultúrintézetben Fejtő Ferenc, Göncz Árpád, Somlyó György ültek a díszelnökségben. Ebben az évben kapott új nevet: Europoetica varietas. 2006 nagy kérdése volt, hogy József Attila nélkül is képesek vagyunk-e megszervezni egy nemzetközi költészeti fesztivált.
A cím – Europoetica sacra –új utak keresésére utal. A Bakáts téri katolikus templomban otthonra leltünk. A liturgikus térben Háy János, Márton László és Bertók László szólaltak meg a szószékről autentikus zenei környezetben: megszületett az irodalmi-zenei koncertek műfaja. A műsorfüzet már angol-magyar nyelvű, és a csütörtöktől vasárnapig tartó hétvégén 21 esemény jelzi a méreteket. 2008-ban is pont ennyi „fért a fedélzetre”. A magyarok mellett lengyel, szlovák, román, holland, francia, angol, német szerzők léptek fel. 2007 nagy vállalkozása a szerzői estek mellett a Bakáts téri templomban bemutatott misztériumjáték.
Akkor lássuk az idei fesztivált a főrendező szemével, vagyis ahogy én láttam/nem láttam. Mint a szakács, aki inkább főz, mint eszik. Első nap, csütörtök, Stúdió K, Futurbia/Párbeszéd Budapest jövőjéről. Külföldi meghívottak előtt beszél Gegesy Ferenc polgármester Ferencváros rekonstrukciójáról, én a Ráday Kultuccáról. Aztán Szegő György könyvét – Ráday Könyvesház kiadás – Batár Attila mutatja be Párizsból, a Kálvin Kiadó hasonló eseménye szemközt a Biblia Múzeumban. Fusz György keramikus kiállítása nyílik az Üllői út elején az új Museion No.1 galériában. Este nyílik a fesztivál, Naszódi Zsuzsa Portré és modell című kiállítása a Képesházban.16 portré – 16 modell, ismert írók, művészek, szinte mindenki el is jött. Megnyitja Radnóti Sándor modell, zenél Dés László modell.
A Pécs 2010 Program főigazgatójával, Mészáros Andrással aláírunk egy megállapodást, hogy együttműködésünk folytatódik. A polgármester megnyitja a fesztivált. Tömeg, kamerák, fotósok, lökdösődés, vörösbor, pogácsa, óvatos boldogság: ez a nap megvan?! A pincében már csak a hátakat látom, persze se enni, se inni, azt lesem, hol akad el valami. Emberek, arcok, tömeg, éjjelre ájulat. Második nap, péntek. A Goethe Intézetben kiállítás, felolvasás. Ötkor a fesztivál fő produkciója: a volt Jugoszláviából szerb, montenegrói, bosnyák, szlovén, horvát szerzők egy asztalnál a Sanyi és Aranka Színházban (a Stúdió K régi helye a Mátyás utcában). Először többen vagyunk szerzők-szervezők, mint néző, aztán jönnek, és megint jönnek, és megtelik a terem. Nekem már nem az a kérdés, amit közmagyaroktól hallok, hogy lehetséges-e „ezeket” leültetni egy asztalhoz – hisz itt vannak – bennünk van-e elég érdeklődés, figyelem irántuk? Látom, bizonytalanok ők is. Részletek hangzanak el művekből, és egyre színesebb, egyre teljesebb kép bontakozik ki erről a nagy, színes, gyönyörű és borzalmas világról. Aki figyel, okulhat!
A közönség jól fogadja a személyes bemutatkozásokat, a szerzők érzik a sikert. Együtt megyünk vacsorázni. Csak a kirakaton keresztül nézünk be a JAK estjére: 3 nő – 3 kérdés. Széksorok katonás rendben, tele a terem, fiatalok a nézők, fiatalok az előadók, olyan kívülről, mintha egyetemi előadás lenne. Látom, hogy balkáni szerzőim azt hiszik, hogy ez nálunk mindig így megy. Hagyom. Pohár mellett már arról beszélünk, hogy vállalkoznának arra, hogy „tiszteletbeli konzulok” legyenek otthon, hogy ami megindult, ne akadjon el. Nem egy estés kalandra készültünk. Amennyire igaz, hogy az új országokban egyben önálló kultúrák, sőt új nyelvek is születnek, eközben újra indul a személyes, és a személyes szint fölötti kapcsolatépítés is. Baj, hogy nincs önálló magyar Balkán politika, mondja Végel László. Ezt persze nem tudjuk megoldani, de a fogadókészség meglétére mindenképpen bizonyíték. Meg arra is, hogy a „semleges” Budapesten működő baráti találkozóra nekik is szükségük van. Az Olasz Intézetben könyvbemutató, a Könyvesházban Dányi Dani és Nemes János angol nyelvű zenés estje. Előbbi jól sikerült, írja Szkárosi Endre már a fesztivál után, utóbbit meg hallottam előzőleg.
Volt közönség? Háát… voltak. Harmadik nap, szombat. Kettőkor Kis Iowa – a második erős nemzetközi program. Szinkrontolmácsolás, beszerelés, tábla az utcára, hisz a DocuArt Kocsiszín ugyan a gyönyörű Ybl palota hintótárolójában működik, de még bejáratós. G.István László házigazdaként mutatja be vendégeit, akikkel tavaly együtt vett részt az Iowai Egyetem nemzetközi Író Programjának negyvenedik évadán. A szerzők kedvesek, fiatalok, a két lány – Máltáról és Szentpétervárról – még csinos is. Vallai Péter olvas, de még hogy! A szövegek frissek, érdekesek, és elhangzanak eredeti nyelven is. Amikor a máltait hallgatjuk, csönd lesz, angyal száll felettünk, ilyen nyelv nincs is. Csupa báj, dallam, ismerős-ismeretlen szavak, énekes madár beszéd. Mintha Máltán csak nők élnének, esetleg trubadúrok, az énekes-szerelmes fajtából. A kérges lelkű szervező kicsit sírdogál, csak úgy, magának, befelé.
Aztán tovább, a Filmesházban Ingeborg Bachmann. Két konferencia kötet bemutatása, az egyik németül. A környezet elegáns, a szőnyeg süppedős, a terem ismét tele. Az irodalmi esten Tóth Krisztina és Jász Attila szerepel Márton László irányításával. Ebből épp semmit se láttam, mert indult a koncert a Bakáts téri templomban, de jó hírét keltették, akik ott voltak. Megy, vagy nem megy fel a szószékre Kányádi Sándor? Inkább nem, meg egyébként is, Galambfalván több az ember nagymisén, mint itt, nálatok! Ami igaz, igaz, mintha szellősen lennénk. Mikor kilépek a sekrestyéből, elakad a lélegzetem: az utolsó húsz percben megtelt a templom! Na, Sándor bátyám, ha tetszik, ha nem, ez siker. A Kaláka indít, az ambónál ott a költő, áll a levegő, mint mikor sokan, feszült figyelemmel vannak együtt. Együtt vagyunk. Sokan tudjuk, hogy nem történt semmi új, a költő se, a zenekar se tesz mást, mint amit várunk tőlük. Csak, de, mégis – áll a levegő! Ahogy a negyedik, záró napon szintén, amikor vasárnap délután fél négykor majdnem telt ház hallgatta a 13. századi francia liturgikus játékot. A Bakáts téri templom újra és újra bizonyít. Mint az öreg hangszer, idő, szeret, türelem kell hozzá, de ha megszólal! Megnyitok, belehallgatok, örülök egy kicsit Szabon Gábor plébános úrral együtt, aztán nyargalás vissza, hisz Miklya Luzsányi Mónika és Pelle János könyvét is a Ráday Könyvesház adta ki. A Stúdió K-ban Balla Zsófia Borostyán-estek sorozatának „különkiadásán” Báthori Csabát Vári György mutatja be. Már akinek be kell mutatni. A szerző köhög, beteg, lehetne rossz is az est, de nem az: mindenkit leköt, elvarázsol ez a következetes és hallatlanul sokszínű pálya. Este zárásként három férfi beszél a szerelemről, és ahol Nádasdy Ádám is a csapat tagja, nem maradhat el a siker.
Közben még veszekszem egy kicsit/nagyon az enyémekkel, meg bort iszunk – egri fehérben és vörösben erősek vagyunk. Eltelt már pár nap, de a beszámoló még mindig egy csapattiszt frontnaplójára hasonlít leginkább. A fesztivált a Ráday Kultucca program részeként a Ferencvárosi Önkormányzat nagylelkű támogatása tette lehetővé. A szervezők köszönetet mondanak minden résztvevőnek, barátainknak, támogatóinknak, és külön, kiemelten köszönjük a közönség megtisztelő figyelmét.
…
Nincsenek hasonló írások.
