Krasznahorkai László: Seiobo járt odalent
Susan Sonntag az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak.
E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága.
De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében – a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen.
A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végleges drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve.
…
Nincsenek hasonló írások.
