Helyettem kis virág...

Valaki – én, te, ő… – valamikor régen, most, és a jövőben is, eljátssza a rá osztott szerepet. Ennek az ismétlődésnek a törvényei túlmutatnak a megformáltság sutaságain.

Maguk az alakok is jelzések csupán. Minden külsődleges rajtuk, minden jelzett: a férfi attól férfi, hogy nadrágot hord, hogy a nadrága élre van vasalva, hogy a zakóhoz nyakkendőt is jár. Egyik keze kalappal és sétapálcával, a másik szerelmi ajándéknak szánt virággal “van tele”. Ez a férfi kész arra, hogy betöltse hivatását: minden rekvizit, felszerelés arra utal, hogy kész a családalapításra.

A tárgyakkal lefoglalt-elfoglalt férfikéz kizárja még az elvi lehetőségét is annak, hogy megjelenjen a durva férfi erőszak. Akinek tele a keze, aki a testét jelzésekkel rejti el, az szereppé válik. Túllép az ösztönök szintjén, meghaladja a szexuális szintet, ajánlata finom erotika, költői köznapiság. Mintha mindennapra vasárnapot igérne a jövőben is.

A tér is jelzésszerű, a virágdísz döntően ornamentális. Érdekes jelentés bővítés, hogy az előtér két csokra jól felismerhetően szegfű. Ez a felismerhetőség épp a kulcsszereplő csokornál már hiányzik. Valószínűsíthetően a névtelen alkotó lépte túl a megadott minta üres formalizmusát.

Véletlen, vagy tudatalatti okokból, de a főalakokat kísérő két fecskemadár úgy helyezkedik el, mintha csőrükben zöld ágat hoznának. Ez nem teljesen van így, csak majdnem, mégis ide kívánkozik előképnek Noé és az ő galambja az olajággal. Itt két fecske, két olajág erősíti a férfi és nő közti örök béke létrejöttének történelmi pillanatát.

Óva intek bárkit, hogy könnyelmű ironizálással megkerülje a komoly értelmezés lehetőségeit. Az vesse rájuk az első követ, aki jobb (tartósabb, tartalmasabb) békét kötött, de az se ok büszkeségre, ha valaki nem is próbált ilyen egyezségre jutni. Helyettem kis virág tégy vallomást! – hangzik a két fecske és a virágmotívumok által határolt univerzumban, mert univerzum ez a javából: beleférünk mindahányan.

…

A feltételezett teret – tornác? – kétdimenzióssá teszik a virág girlandok. Feltünő, hogy a korlát mögött fut a legközpontibb szál, és nem bújik át, nem válik háromdimenzióssá a kép. Nyilván erős iszlám hatásra gyanakodhatunk, valahol az arabeszk hagyományában keresve előképet.

Ennek a térszervezésnek némileg ellentmond a központi üres térben lebegő két madársziluett. Méretezésük, egymáshoz és a nézőhöz fűződő viszonyuk a hagyományos európai perspektíva törvényeit követi. Megjelenítésük, szublimált, leegyszerűsített fogalmazásuk viszont ázsiai, ezen belül japán, talán zen értelmezésre ad lehetőséget.

A két főalak a klasszikus giccs – ma már kedves – törvényeit követi. Figyelemre méltó alkotói döntés eredményeként a puritán színkezelés adta lehetőségeken belül a nagyrészt zöldben tartott férfi haja, nyakkendője és kétsoros zakójának gombjai megegyeznek a nőalak megjelenítésére használt bordó?, piros? cérna színével. A zöld, diszkréten, csak a plisszírozott szoknya szegélyén jelenik meg. A két szín kölcsönös használata ábrázolja az “egybefonódás” rejtett, ám mégis kiolvasható erotikus üzenetét.

És ezen a ponton érjük el a mű valódi tartalmát, egyben sikerének titkát is. A névtelen mester, aki követi az előnyomás adta lehetőségeken belül a tágasabb terv, az Opera Magna törvényeit, a színkezeléssel árulja el személyes viszonyulását: vágyik a nagy egyesülésre, ezt kívánja az ifjú párnak, és talán nem járunk messze az igazságtól, ha azt sejtjük, hogy magának is.

A hivatkozott gerlepár látványa némileg megzavarja a felkészületlen nézőt, megejtően fecskeszerűek, de lehetséges, hogy zoológiai képzetlenségünk okán nem ismertük fel a magyar vidék “villásfarkú gerlepár” néven ismert emblematikus madarát.

Ismereteink szerint ez a rurális alfaj teljesen domesztikált, csak ember közelében él meg . Legfontosabb élettere nyáron a nyárikonyhák, télen belépők, konyhák, átjárók, néhol kamrák, élelmiszer tárolására használt helyiségek kies világa. Polcok, stelázsik szélén fészkel kisebb, karcsúbb testű rokonuk, csíkszerű telepeket alkotva. A gazdaállatnak tekinthető ember, és szűkebb környezete együtt lélegzik, egymásból és egymásért él, megteremtve zaklatott korunk számára az ökonomikus életszervezés követendő példáját…

…