> Programajánló

Október 27-én 18 órától a msáodik Betű-Szerda estjén Szőnyei György előadását élvezhetjük Van igazság – Következetesség a betűtervezésben »

A Ráday Soho Egyesület kezdeményezéséből szeptember 25-én koradélutántól utcazenészek lepik el a Ráday utcát. Ebből az alkalomból az »

Szeptember 29-én, 18 órától az első őszi Betű Szerdára szeretettel várjuk az érdeklődőket! A Magyar Betű Társaság és a Ráday Könyvesház »

Szeretettel várjuk október 3-án, 19 órától a Képesházba Péter Vladimir és Bánfalfi András tanítványainak kiállítására.

Június 9-én (szerdán) 18 órakor Képesházunkban Szegő György építész, művészeti író nyitja meg Kádár Katalin Városok c. kiállítását, »

Tundó Klára fotóművész vezetésével két nyári kurzus alatt a kreatív fotózás rejtelmeivel ismerkedhetnek meg a fiatalok és az idősebbek »

A múlt század ötvenes éveinek elején nem állt a híd és tulajdonképpen semmilyen lehetőség sem volt a Duna másik oldalára szakadt rokonokkal »

A X. Ünnepi Ráday utcai Könyvhét ismét rengeteg gyermekprogrammal várja a családokat, de lesz egy hely, a Meseház, ahol egész délelőttől »

A könyv bemutatóját a Nyitott udvar projekt keretében június 4-én (pénteken) 17 órától tartjuk a Ráday u. 15. sz. alatti társasház udvarán. »

Az Ünnepi Könyvhét keretében folytatjuk a DBP szervezésében megkezdett könyvszakmai műhelybeszélgetés-sorozatot. Következő témánk az e-book »

Május 26-án 18 órakor a hazai digitális tipográfia nemzetközi hírű két veteránja, Kóthay Gábor és Szegi Amondó vezeti be az érdeklődőket »

2010. május 14-én, pénteken 18:00 órától találkozhatnak a világhírű orosz írónővel, Ljudmila Petrusevszkajával, aki nemcsak kérdésekre »

Rendhagyó módon ezúttal április 27-én, kedden 18 órakor lesz a Betű-Szerda. Könyvesházunk és a Betűtársaság közös rendezvényén  Nádai »

A Könyvhét szerkesztôsége szeretettel hívja és várja a Könyvhét LapNap rendezvényére  április 19-én (hétfôn) 17 órakor a Ráday Könyvesház »

Honnan érkeztünk a Dokkra, merre mehetünk innen tovább? Egyezhet-e hipotézis és megélt valóság, érintkezhet elképzelt szabályszerűség »

Könyvesházunk rendezvényei között kiemelt fontosságot kapnak eztán a gyermekprogramok, a következő foglalkozások időpontja: március 13., »

Február 24-én folytatódnak a betű-estek a Ráday Könyvesházban. A tavaszi szezonban négy alkalommal találkozunk (minden hónap utolsó szerdájára »

A 10 éves dokk.hu est-sorozata keretében ez alkalommal Bajtai András és Tolvaj Zoltán költők, egykori dokk-szerkesztők emlékeznek vissza szerkesztői »

Szeretettel hívjuk Önöket a 2010-es Korunk Kulcsa díjátadó ünnepségére február 18-ára, az MTA székházának Kistremébe. Örömmel adunk hírt »

December 17.-én, 16 órától a Magyar Építőművészet lapbemutatójára hívjuk Önöket, ahol  a Ráday Kultucca hallgatói ötletpályázatával is  »

« Előző oldal | Következő oldal »